2025.08.27. (szerda)

Örüljünk, hogy mégsem

Örüljünk, hogy mégsem

Dátum:

Nekünk már annyira jó dolgunk van, hogy ha újabb sikerekről akarunk beszámolni, akkor ahhoz előbb valamit tönkre kell tenni. Persze, ha jobban belegondolok, nincs ebben semmi új, hiszen mennyi mindent hagytunk már lerohadni, hogy aztán ünnepeljük a felújítását. Így élünk mi itt.

Őszintén örülök, hogy november végén mégsem húzza le a redőnyt a szeptember közepén felújított színházunk, hanem – jelen állás szerint – karácsonyig még lesznek előadások. Azt persze nem tudom, miként lehet egy közel egy milliárd forintos költségvetésű céget úgy vezetni, hogy csak öt nappal a kihirdetett bezárás előtt derül ki, mégis dolgozni kellene tovább. Hogyan egyeztettek a színészek, tervezett a többi dolgozó, mi történt a szükséges beszerzések vagy a marketing terén? Avagy máról-holnapra minden előrántható, mint nyuszi a bűvészkalapból? Netán a szeptemberi nagy takarékossági bejelentés óta mindenki azon ügyködött, hogyan lehetne megúszni színház kinyírását? De hát akkor minek találták ki az egészet? Tényleg úgy tűnik, mintha nekünk már annyira jól menne, hogy a pozitív üzenetekhez előbb valamit tönkre kell tennünk, hogy aztán a kijavításukról, megoldásukról tudjunk kommunikálni.

Őszintén szurkolok annak is, hogy a szolnoki postahálózat felszámolását legalább részben meg lehessen akadályozni. Nem azért, mintha nem gondolnám azt, hogy a jelenlegi, dágványban ragadt, az innovációt bő évtizede elszabotáló Magyar Postára Zrt-re jelen formájában szükség lenne, hanem mert a postai szolgáltatást ugyanolyan alapellátásnak tartom, mint a vizet, a gázt, a csatornát, a köztisztaságot, a gyógyszertárat, az oktatást és sorolhatnám. És mivel a hazai postaszolgáltatást bő egy évtizede nem sikerült racionalizálni, addig, amíg valóban üzleti alapokra helyeződik, mégiscsak kellene postahivatal a Kertvárosban, a Széchenyin, az ipartelepeken. Azon viszont már kínomban kell röhögnöm, amikor a kormánypárti politikusnak tűnő emberek, a kormánypártok intézkedéseinek kijavítására tett nagyon halovány lépéseiket – értsd: volt már valami tárgyalásféle – eszméletlen sikerként próbálják kommunikálni a közösségi felületeken. Hogy Hofit idézzem: „megy a hülyítés”.

És a „hordó nem áll meg”.

Mi lenne, ha valamelyik környék egyetlen virágboltja a rossz üzletpolitikának, az elsumákolt beruházásoknak, a korábbi profit elszórásának köszönhetően csődbe menne és bezárna, ám a környék virágszeretőinek felháborodása nyomán újra ki kellene nyitnia. Az amúgy is egyre csóróbb város pénzéből, mert a virágboltos azt mondaná, csak akkor nyit, ha a város beszáll a rezsibe, meg a ki tudja még mibe. Ez nem az Európai Unió szabályaival, hanem a magyar, józan paraszti ésszel is ellentétes lenne. Ám mi még ezt is sikerként tudjuk ünnepelni, legalábbis, ha posták megmentéséről van szó.

Tényleg nem tudtam mire vélni azt a posztot, ami annak örült, hogy „szabadon folyhat a Tisza”, de tudom, velem van a hiba. Ugyanakkor már tényleg arra készülök, hogy a cukor, a liszt, a 95-ös benzin eltűnése után, amikor majd rádöbbenünk, hogy a piacgazdaság nem így működik, akkor megjelennek az ünnepi posztok, kérdezőktől távol tartott sajtótájékoztatókról szóló riportok, hogy újra van elegendő cukor, liszt, benzin. Vessenek meg érte, de esküszöm, kihagynám ezeket az örömünnepeket, mert nekem az is pont elég lenne, ha tényleg megpróbálnánk előre menni, nemhogy fejlődni, de legalább nem lemaradni. Persze nem a propaganda szintjén. Mert könnyen előfordulhat, hogy sikereink elhomályosítják az éleslátásunkat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Tavasztörők Szolnokról is

Mondhatnám, fél évszázaddal ezelőtt arra ébredt Szolnok (is), hogy magyar katonák masíroznak a Felvidéken. Erről azonban 1968. augusztus 21-én még csak azok a szolnokiak tudhattak, akik maguk is részesei voltak a hadgyakorlatból hadműveletté lett bevonulásnak.

A Mária utcai hepehupák kapcsán

A város infrastruktúrája mindenkié. Ugyanis azért van, hogy komfortosabbá tegye a lakók életét. Amibe belefér az is, hogy magánérdekből használjuk, sőt hasznot termeljünk vele. Már csak azon kellene elgondolkodni, hogy a haszonszerzéssel okozott kárt ki térítse meg vagy állítsa helyre.

Francia csók

Külföldre nemcsak nézelődni, de látni és gondolkodni is megy az ember. Elvégezhet például matematikai műveleteket, elgondolkodhat történelmi távlatokon, és eszébe juthat, hogy ami máshol működik, az tulajdonképpen nálunk sem lenne ördöngösség.

Közös nevező keresés

Ennek a történetnek három fő- és két mellékszereplője van. Igaz, a szereplők nem konkrét személyek, hanem eltérő érdekű csoportok. Ez nehezítheti az együttműködést. Pedig a közös nevezőt meg kellene találni a belvárosi szórakozóhelyek működése és vendégeik viselt dolgai miatt.