2025.08.27. (szerda)

Elszalasztott Oscar és remény

Elszalasztott Oscar és remény

Dátum:

Ha rossz kedvbe akarnak süllyedni, csak akkor nézzék meg a Larry című új magyar filmet, mert olyan maflást ad a valóság, hogy nincs az a vakhitű troll, aki hasonlóra lenne képes. Bernáth Szilárd filmje lenne a magyar Oscar-jelölt, ha bármit is számítana még itt a minőség és a hitelesség.

Lehetne sztereotípiák halmaza is a nehéz sorsú, ki tudja, miért dadogós fiú kitöréstörténete. Meg végződhetne happy end-del vagy végtelen önsajnálattal. Van azonban még némi remény, hogy jön egy fiatalabb filmes generáció, akik Magyarországon is tudnak a valóságból merítkezve vállalható játékfilmet készíteni. Persze az ilyesmi rosszul esik, de olykor a mozivászon előtt sem árt beleborzongani, hol is élünk. A Marvel-univerzumon, a családi-vígjátékokon és az önbecsapó hazai játékfilmek világán túl létezik az úgynevezett magyar valóság. A leszakadó régiókkal, a reménytelen munkavállalókkal, a kilátástalan fiatalokkal, a nulla kitörési lehetőséggel, a különböző tudatmódosítókkal. Az ott a magára hagyott Magyarország. És lehet, hogy ez tőlünk, a kedvenc mozinktól nem is olyan messze van. Csak saját közérzetünk miatt is inkább behunyjuk a szemünket. Ezért mondom: csak akkor nézzék meg Bernáth Szilárd első egész estés moziját, ha felkészültek arra, hogy rosszabb lesz a kedvük, mint előtte.

A forgatókönyvet is jegyző rendező ugyanis szinte dokumentumfilmként meséli el Larry, a dadogós juhászfiú egyszeri ábrándját, a rap-sztárságról, a sikerről, a reményről és a kitörésről. A három főszereplőn és a dalverseny három zsűritagján kívül szinte mindenki amatőr a filmben. Sőt, a többség nem is játszik, hanem csak éli az életét. A borsodi cigánysoron, az ózdi reménytelen lakótelepen, a különböző diszkókban, vagy éppen a birkatelepen, ahová a Larryt alakító Vilmányi Benett úgy beilleszkedik, hogy még birkát körmölni és jószágot dönteni is megtanult. Pusztuló házak, vállalhatatlan telepek, hétköznapi küzdelmek és képtelen álmok adják ennek a filmnek nem a hátterét és díszleteit, hanem valós környezetét. Nem tudom, milyen hosszan kellett helyszínt keresni a forgatáshoz, avagy csak a lehetőségek között kellett válogatni.

A Larrynak, a huszonegyéves srác személyes történetén kívül rengeteg kisebb-nagyobb mellékszála van. A külföldi munkavállalás reménye. A hitelközvetítők csapdája. A vallás nyújtotta menedék. Az alkoholizmus. A családon belüli erőszak. A kvázi rabszolgatartás. A pusztuló és elnéptelenedő falvak. A minden zsebben világító és egy teljesen más világot mutató okostelefonok. A hülyeséggel levezetett feszültségek. Egymás után olyan jelenetek, képsorok, amelyeket elemezni, tanítani kellene. Egyik kedvencem, ahogy az apát alakító Thuróczy Szabolcs egy rántotthúsos ebéd két mondatával verbálisan bántalmazza frissen hozzáköltöző új párját. És, ha már sorolni szeretném ennek a filmnek az erényeit: nincs benne kimondott vádaskodás, politikai üzengetés, sőt bújtatott cigányozás sem, hiszen, mint a valóságban: csak perifériára szorult szegények vannak.

Vilmányi Benett, mint Larry az év filmes alakítását nyújtja. Sőt, megkockáztatom: azzal, hogy Magyarország nem ezt a filmet jelölte a legjobb külföldi film Oscar-díjára – ahol biztos vagyok benne, hogy bekerült volna a legjobb öt közé -, tulajdonképpen kettétörtük Vilmányi Benett karrierjét. A rengeteg közeli kép miatt Vilmányi Benett tekintete és minden arcizma játszik, miközben dadogásával rádupláz minden szövegre. Thuróczy Szabolcs, az ex alkoholista, családját bántalmazó, megözvegyült apa és rendőr persze, hogy kiváló, nincs egy hiteltelen vagy megúszott pillanata sem. Miként a komoly filmes szerepeket méltatlanul ritkán kapó Szandtner Annának sem, aki végtelen egyszerűséggel, hol elnyomott, hol kiszabadított nőiességgel alakítja az apa és fia közé került, szintén kitörni akaró, de végül elbukó negyvenes nőt.

Mit lett Larryvel? Nem tudom. De olyan jó lenne hinni, hogy neki és a többi Larrynek is sikerülhet. Önzésből. Mert mindannyiunknak jobb lenne, ha kitörhetnének és a perifériáról kicsit beljebb húzódhatnának. Bernáth Szilárd nem árulja el, sikerült-e Larryéknek összelejmolni a Budapest-Ózd vonatjegyre valót. Szerintem azért, hogy nekünk, akik ilyesmit csak moziban nézünk, maradjon némi reményünk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Magyar vidék

Három apa-fiú kapcsolat, két férfi küzdelme egy nőért, dűlőben lévő telek, rajta lassan épülő ház és a vidéki Magyarország pitiánerségeivel. Ideális háttér egy kelet-európai westernhez. Az elsőfilmes Kostyál Márk Tisza moziban is futó Kojot című alkotásának csak a hosszával van bajom.

Jövőre, velük, ugyanitt!

Nagyjából kétezer ember vastapssal követelte a ráadást január 6-án este a Tiszaligeti Sportcsarnokban. És akkor Masahiro mester intésére ismét zengett a Carmina Burana legismertebb részlete, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai pedig megelevenítették a zenét.

Ez minden? Erre futotta?

Sok oka van annak, hogy a legjobb lenne mielőbb elfelejteni az idei március 15-ét. Ám ezek között előkelő helyet foglal el a szolnoki Szigligeti Általános Iskola 4. osztályos tanulóinak "Mindenünk e zászló" című, tulajdonképpeni városi megemlékezése. Ja, nem iskola. Színház. Színház?

Virágozzék a Tiszavirág!

Öröm az ürömben: szombaton ugyan véget ért a Tiszavirág Fesztivál - az ötödik -, de remélhetjük, hogy nem egy évet, hanem csak tíz hónapot kell várnunk a következőre. Jó ötletek, színvonalas fellépők, ideális helyszín jellemezte az idei fesztivált. Ami meg nem tetszett, az nem a szervezőkön múlott.