Szolnokról az első polgári használatú térképet a második világháború után 1959-ben adta ki az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal Kartográfiai Vállalata. A mintegy húsz év „kihagyás” után megjelent szolnoki várostérképről nagyjából két héttel ezelőtt már írtam, akkor a korabeli városrészeket, az eltitkolt üzemeket és a közösségi közlekedést vizsgáltam a rajz alapján. Már akkor is jeleztem, hogy mivel annyi érdekességet rejt ez a 64 éves kiadvány, hogy egy cikkbe azok nem férnek bele, többször fogok vele foglalkozni. Ezúttal az apró csúsztatások, szándékos vagy véletlen félrevezetések, turpisságok és meglepő információk kerülnek górcső alá.
Ezek közül a legérdekesebb a Vöröscsillag úton lévő, önálló számmal feltüntetett kórház, ami a Megyei Tanács Kórháza (az akkori Vöröshadsereg, ma Temető úton) és a második Zagyva-híd közelében lévő Tüdőkórház mellett került fel a térképre. Az utóbbival együtt ez a Városmajor úti egészségügyi intézmény sem létezik ma már, hiszen a kétezres évek elején ennek a helyére épített a legnagyobb bank egy zárt lakóparkot. De nem ez az érdekes az 1959-es jelölésében, hanem maga a feltüntetése. A Wágner László tervei alapján épült, és 1952-től 10-es számú Honvédkórházként működni kezdett épület ugyanis 1956 októberében megyei kórház lett. Igaz, alig egy hónapig, hiszen a forradalom leverésére érkező, a korábbinál nagyobb létszámú ?baráti? vörös hadsereg megszállta, és 1991-ig szovjet katonai kórházként használta. De akkor mit keres Szolnok 1959-es polgári térképén, amiről akkurátusan lefelejtették az összes katonai objektumot? Lehetséges, hogy e térkép 1957-58 körüli adatfelvételekor még úgy tűnhetett, hogy abban az épületben valóban ideiglenese állomásoznak majd az oroszok?
A kérdésre természetesen nem tudom a választ, de a hány kórház volt 1959-ben Szolnokon felvetést azért érdemes kicsit tisztázni.
A három fent említett – de a valóságban biztos, hogy csak két – kórház mellett az ötvenes évek végén már működött az SZTK, pontosabban a Megyei Tanács Rendelőintézete a Hősök terén. Ugyanakkor a térkép jelöli a MÁV Szanatóriumot is – kis túlzással az 1967-ben átadott MÁV kórház elődjét -, ami az egykori Papp-szanatórium helyén volt a mai Sóház (1959-ben Szabadság) utcában, de akkor persze még nem takarta el a sarki társasház.
A szovjet katonai kórház bizonytalan jelölése – illetve a laktanyák és az ipari üzemek hiánya – felvetheti a kérdést, hogy mennyire tekinthetünk forrásértékűnek egy ilyen, szocialista éberségtől áthatott térképet. Azt hiszem, e térkép alapvető célja mégiscsak a tájékozódás segítése volt, ami rákerült, az nagyrészt fedi a valóságot, maximum a rajzolók nem festették meg a valóság minden szeletét. Illetve olykor véletlenül vagy szándékosan piciket tévedtek. Például a Cukorgyári uszodát biztos, hogy véletlenül tették a Gyökér és a Törteli utcák kereszteződéséhez, miközben az jóval a Sashalmi út előtt volt a gyártelepen. És, akkor itt gyorsan meg is lehet válaszolni, hogy a Tisza szálló gyógyfürdője mellett 1959-ben a Damjanich, a MÁV és a Cukorgyári strandok működtek Szolnokon, a belvárosi hídtól följebb, a Tisza bal partján pedig három szabadstrandot, sőt strandházakat is jelölt a térkép.
A szándékos tévedések közé sorolnám a belvárosi nagytemplomról való „megfeledkezést”. Elég hihetetlennek tűnik ugyanis, hogy a város legnagyobb temploma, miközben rajzban látható a Koltói Anna (ma Templom) utcában, a névjegyzékből egyszerűen kimaradt, így jelölést és térképhálós számozást sem kapott. Ennek következtében egy térképet használó idegen nem vagy csak nagyon nehezen találhatta meg. Nem hinném, hogy csak lefelejtették a rajzolók, hiszen a műemlékek és látnivalók között a vár területén álló plébániatemplom éppúgy szerepel, mint az Ady Endre utcai kistemplom vagy a Partoskápolna. Sőt a Nepomuki Szent János és a Mária szobor (ez a Pólya Tibor utca végén lévő Mária oszlop) mellett a Szent János kápolna is felkerült a térképre. Ez utóbbi azért is fontos, mert a Hullám és a Pálfi János utcák sarkán álló egykori, a városrésznek is nevet adó kápolnának ez az utolsó jelölése, azaz valamikor a következő években bontották el.
A ma már Újvárosnak vagy Ipartelepnek nevezett városrészben 1959-ben „bolyongva” érdekes felfedezni, hogy a Hullám utca végén állandó piacot jelöl a térkép. A másik hasonló jelölés a még girbegurba Ady és csak tervezett Ságvári utcák sarkához, tehát a mai piac helyére került, miközben – és ez egy kis turpisság – önálló vásárcsarnokot is „hazudtak” a városnak e térkép szerkesztői. A Csarnok és a Hubay Ferenc utcák találkozásánál – nagyjából a mai Hild téren – ugyanis vásárcsarnok biztosan nem volt, maximum két, kereskedőknek helyet adó „üzletsor”, amiknek a környékén zajlott a piacozás. Hisz ne feledjük, a szolnokiak régi vágya, egy igazi vásárcsarnok csak 1973-ra teljesült!
De ez legyen ennek a térképnek a legnagyobb hibája, amikor olyan fontos dolgokról is „tudósít”, hogy például 1959-ben már a Ságvári (Szapáry) úton volt a rendőrség, a Beloiannisz-Dimitrov (Baross-Elek István) utcák sarkán a mentőállomás, és a Pálfi és a Tiszaparti helyén a tűzoltóság. Azaz még ott, ahol a háború előtt az államrendőrség működött, a hatvanas években pedig már napközi volt. Nem kevésbé érdekes a Tisza parkba, azaz a Verseghy gimnázium elé jelölt artézi kút, amiről még soha se hallottam. És, ha már meglepő vagy érdekes dolgok, akkor a Ságvári (Szapáry úti) Szakszervezeti központ is ilyen, ami a „hatóságok, hivatalok” felsorolása között szerepel, miközben a színháztermében – amit később Ságváriként, Borostyánként emlegettünk – az ötvenes években nemhogy táncmulatságok, de színházi előadások is voltak. Ám erre ez a térkép nem utal. Biztos, hogy nem éberségből. Inkább tudatlanságból. Mert simán előfordulhatott akkor is, hogy valami szolnoki Pesten készült.
