2025.08.27. (szerda)

A Hatalom pofonja

A Hatalom pofonja

Dátum:

Egy vadászaton lelőnek egy hajtót. Kiderül, hogy a puska egy fontos ember kezében volt. Meg az is, hogy mindenkinek megvan a maga érdeke az ügy elsikálására. Azt hittem, a hatalom arroganciája fog felbőszíteni ebben a szlovák-magyar filmben, de igazából a személyes előnyök keresése keserített el.

Nálam mindenféle díjra esélyesek azok a filmek, amelyek egyáltalán nem úgy végződnek, ahogy elsőre gondolnánk, és percről perce törik össze a sztereotípiáinkat, pofozzák ki a mozikból az általánosításra épülő „elvárásainkat”. Aki szeretné megnézni a Hatalom című, szlovák-magyar koprodukcióban készült, politikai thrillerként aposztrófált mozit, az most ugorjon a második bekezdésre, mert az előző mondatot a film sztorijával kell alátámasztanom! Azt hittem, a Hatalom arról fog szólni, hogy egy vadászaton valami fontos senki agyonlő egy hajtót, amit aztán a politika megpróbál elsikálni – ez engem rettentően felbosszant -, de aztán felbukkan egy kezdetben ellenszenves, majd egyre szimpatikusabb hős, aki leszámol a sok szeméttel, és igazságot tesz – én pedig legalább egy kicsit jól érzem magam, hogy legalább a mesékben győz a jó. Prikler Mátyás mozija azonban egyáltalán nem ilyen irányt vesz. Mert ugyan elsikálják az ügyet, és nem az kerül sittre, aki meghúzta a ravaszt, ám közben ehhez mindenki a maga érdeke szerint asszisztál. Magyarul Oscarra érdemes módon mutatja be, hogy a hatalom azért működhet, mert a legkisebb fogaskerék is képes megtalálni benne a saját hasznát.

A Hatalom forgatókönyvére ugyanúgy azt kell mondanom, hogy zseniális, mint a Pálos Gergely teremtette képi világára. A sztori az első pillanattól kezdve több szálon hömpölyög, a különböző szereplők csak a legszükségesebb esetben keresztezik egymás útját a vásznon, miközben mindenkinek gyönyörűen épül a magyarázata a hatalom kiszolgálására. És egyik érdek sem alávalóbb vagy kevésbé érthető, netán undorító, mint a másik, azaz a politikai nagyvad ugyanolyan szereplő, mint a pitiáner erődtulajdonos, a valamilyen titkosszolgálat vezetője, a helyi rendőr, vagy éppen a Hajdu Szabolcs – alapvetően filmrendező (Ernelláék Farkaséknál), de egyre jobb színész (a Becsúszó szerelem szkínhed ügyésze) – által megformált nyomozó. Mindenki megvethető vagy megérthető. Miközben az áldozat és családtagjaik, valamint a sajtó lánglelkű harcosa lényegtelen mellékszereplővé, de talán még zavaró tényezővé sem válnak. És ehhez elsőosztályú módon passzol a havas, szürke, félhomályos képi világ, a viszonylag hosszú és széles snittekkel. Régen láttam ennyire tudatos koncepció mentén végig forgatott magyar filmet.

Vagy milyen jelző is illik a Hatalom elé? A port.hu szlovák-magyar alkotásként aposztrófálja, míg máshol – például a Tisza mozi műsorában – szlovák, magyar, cseh, angol filmdrámaként jelölik. A film forgatókönyvét a szlovák Marek Lescák és a magyar rendező jegyzik közösen, miközben az operatőr magyar, a vágó szlovák és nagyjából ugyanígy lehetne felsorolni a többi alkotót és a szereplőket is. Prikler Mátyás filmjét – bár nagyon vigyáznak rá, hogy semmi se tegye egyértelművé – Szlovákiában forgatták, a kétnyelvűség is egyértelműen odakötni, és nincs is ezzel semmi baj, sőt! Ugyanakkor ez a sztori éppúgy lehet szlovák, mint magyar, hiszen azt hiszem, sokan azonnal tudnának olyan vadászbaleseteket sorolni itthonról is, amelyek elintézésébe a hatalom így-úgy belenyúlt. Magyar, szlovák és közép-kelet-európai film ez, de nagyon.

És ezt a magam részéről egyáltalán nem bánom. Főleg, ha belegondolok, hogy az elmúlt hónapokban ez a harmadik olyan, fontos hazai társadalmi problémákat feszegető, csak részben magyar mozi, ami a környező országokban vagy a segítségükkel készült el. Úgy látszik, a hazai filmfinanszírozás anomáliai megteremtették a népek barátsága után a filmek barátságát az egykori szocialista országok, vagy, ha akarom, a néhai Monarchia utódállamai között. Amivel mi már megnyertük a Hatalom mellett a Magyarázat mindenre című, részben szlovén és az Elfogy a levegő című, román közreműködéssel készült filmeket. Persze nem jó, hogy fontos társadalmi kérdésekről már csak így készülhet magyar mozi, és a mi adónkból jelenleg csak szirupos vígjátékra és féltörténelmi játékfilmre futhatja. Ami miatt lehetne szidni a hatalom legmagasabb köreit, de hát éppen a Hatalom mutatja meg, hogy semmilyen hatalom sem működhet az „elnyomottak” egyéni előnyökön alapuló alkui nélkül. Jó szórakozást, vagyis ráébredést!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Családi összejövetel után

A nyitójelenet elcsépelt. A játékidő jelentős részében egy autóban egymás mellett ülő és beszélgető főszereplők filmezése nem túl izgalmas. A végkifejlet sejthető, mégis sántít. A két főhőstől is többet vártam, amiért a mellékszereplők sem kárpótolnak. Szóval több sebből vérzik a Most van most.

A szolnoki zártkertekhez is

Egy doktori dolgozat is lehet letehetetlen olvasmány, főleg, ha megtaláljuk benne a szolnoki párhuzamokat, illetve néhány itteni kérdésre is választ ad. Márpedig Vigvári András tavaly megjelent Zártkert-Magyarország című munkája sok tekintetben ilyen. És kulcs lehet a szolnoki zártkertekhez.

Tizensok remek ember

Katarzis. Ezt éreztem a Tizenkét dühös ember szolnoki előadása után. És megkockáztatom: megszületett az évad előadása. Sőt! Parádés színészi játékok keltik életre az egyébként is remek, az ötvenes években játszódó darab karaktereit. Ami mégis aktuális és kiáll az emberi értékek mellett.

Félrement kapcsolat

Ha a főhősnő autóval érkezik, a párbeszédekben viszont legtöbbször a repülés hangzik el, akkor a darab végén miért a vonat kattogása jelzi a távozását? De ez a legkisebb problémám a szolnoki Őszi szonátával. Sem a díszlet, sem a szereposztás, sem a szövegmondás nem lett darabbá.