Hetven évvel ezelőtt, június elején jelent meg a megyei napilap hasábjain, hogy az ország több helyszíne mellett Szolnokon is új kenyérgyár fog épülni. Persze a pontos helyszín, az átadás várható dátuma nem jelent meg az újságban, mert talán az sokkal fontosabb volt, hogy az egyre gyarapodó létszámú város – lassan közelített a háború előtti lélekszámhoz -, államosítás utáni – a kis pékségek állami vállalatok részei lettek – kenyérgondjain valahogy úrrá legyen az aktuális hatalom. Márpedig nem új keletű a politikai kommunikációban, hogyha valamit nem tudsz megoldani, akkor mondj egy hangzatos ígéretet. És a szolnoki kenyérgyár felépítésének bejelentése valóban jól hangozhatott, arra pedig 1954 júniusában senki sem gondolt, hogy az álom húsz év múlva fog megvalósulni. (A mellékelt fotón a 20 évvel később átadott üzem a mai Nagysándor József utcában.)

Szolnok első, korszerű művelődési házának átadására szerencsére nem kellett ennyit várni, a helykijelölőszemle után fél évtizeddel már birtokba is lehetett venni. Merthogy az ötvenes évek elején a fejlődő, szocialista iparvárosnak nem volt megfelelő kultúrháza – akkoriban elsősorban a nagygyűléseket is befogadni képes terem hiányzott a leginkább – így 1954 kora nyarán fővárosi szakemberekkel kiegészült bizottság jártba be a lehetséges szolnoki helyszíneket. Ne feledjük, hogy ha akkoriban nagyrendezvényt akartak tartani, akkor egyedül a színházat lehetett használni, ami 6-700 ember befogadására volt alkalmas! A Petőfi Kultúrotthonba – később Komarov terem, előtte és utána cserkészház – a legjobb esetben is háromszázan fértek be, a Malinovszkij út 38. szám alatti József Attila Kultúrotthonba pedig még ennyien sem. Ezért a bizottság az egykori papkertet, illetve a Gólya környékét tekintette meg, a megyei napilap cikkírója pedig reménykedett, hogy hamarosan felépül az új művelődési ház. A végül a Ságvári útra – ma Szapáry – helyezett intézmény 1959-ben nyitotta meg kapuit.

A nyár közeledtével 1954-ben is viszonylag sokszor került szóba a szolnoki gyerekek szórakoztatása. Egy hír szerint az év június elején adták át, az akkor még nem Tiszaligetnek nevezett terület főút felőli végénél, a Vidámkert új attrakcióját a gyermekvasutat. Gyanítom, hogy ez nem azonos a későbbi tiszaligeti úttörővasúttal, hiszen ahhoz majd szükség volt a Liget árvízmentesítésére, ami nagyjából 1964 körül történt meg. Ugyanakkor a területen már 1954-ben is szerveztek úttörőtábort sátorokkal a fák alatt. Ezen kívül pedig 50 szolnoki úttörő a pusztataskonyi kastély egykori parkjában táborozhatott. A mából nézve azonban ennél sokkal érdekesebb, hogy az F. Bede László – azaz a mai Kellner Gyula – utcát a megyei napilap szerint játszóutcává nyilvánították, azaz oda semmiféle autó nem hajthatott be, hogy a gyerekek nyugodtan játszhassanak. Ehhez persze érdemes tudni, hogy magéntulajdonú autó akkoriban nem nagyon létezett, és a cégeknek is viszonylag kevés gépkocsijuk volt, arról pedig nem ír a korabeli újság, hogy a bringások és a lovaskocsik használhatták-e a mai Verseghy park melletti közterületet. (A mellékelt fotó Dombi Gábor gyűjteményéből származik, és talán a tiszaligeti kisvasutat mutatja – nem tudni mikor.)

A felnőtteket minden bizonnyal sokkal jobban érdekelte, hogy a nyár elejére felújították a szolnoki kertmozit, ami a néhai Nemzeti nagyszálló bálterméből kialakított Vörös csillag filmszínház „melléküzemágaként”, a mellette lévő Sütő utcai telken működött. A felújítás fontos lépése volt, hogy a gépház a bejárat fölé került, ami így kevésbé zavarta a nézőket, továbbá plusz ülőhelyeket is be lehetett állítani. A korábbi vászon helyett festett falra vetítettek, a 3-400 fős nézőközönséget pedig megújult székek fogadták. A kertmozi még közel negyedszázadon át működött, tíz évvel később például éppen bővíteni akarták.

És akkor három kis színes az 1954. júniusi újságokból. Az IBUSZ filléres kirándulóvonatot indított Szolnokról Egerbe, amin a korabeli hírek szerint 1400-an utaztak. A Kossuth utcán – sajnos nem derül ki, hogy hol – új illatszerbolt nyílt. A Locomotiv SE pedig június végén megnyitotta uszodáját a nagyközönség előtt is, magyarul a Damjanich uszoda mellett ismét bárki használhatta a Véső úti MÁV strandot. (A mellékelt fotó jóval későbbi, Soltész Ernő FB oldalán találtam.)