A Szolnokra bejelentett elektrolitgyár kapcsán összehívott rendkívüli közgyűlésnek szerintem egyetlen napirendi pontot kellett volna tárgyalnia, ami arról szólt volna, hogy a választott képviselők közül ki támogatja és ki nem egy ilyen veszélyes üzem felépítését a város határában. A 17 megválasztott képviselőnek semmi egyebet nem kellett volna mondania, mint „támogatom” vagy „nem támogatom”. Mindezt természetesen nyílt ülésen, névszerinti szavazással, az eredmény azonnali és minél több felületen való közzétételével. Hogy ezt követően ki, mit mond, ki, mi mellett érvel, az már más lapra tartozik.

Ehhez képest a rendkívüli közgyűlés leginkább arról szólt, hogy a beruházás Szolnokra érkezéséről ki és mióta tud, tudott, ki, mikor és mit mondott vagy nem mondott, ki, mit és hogyan értett vagy félreértett. Beleértve az állam képviselőjét is. Mindezek következtében pedig a szolnoki elektrolitgyár kommunikációjában a fő irány továbbra is az, hogy ki és mit hazudik, kire, milyen felelősséget lehet rátolni. Pedig ezt az egészet roppant egyszerűen is lehetne kommunikálni a szolnokiak felé: a kormánypárti képviselők – teljesen mindegy, hogy meggyőződésből, pártutasításra, szakmai érvek alapján – akarják ezt az elektrolitgyárat, míg az asztal másik oldalán ülők – úgy tűnik – nem.

A lényegen ez amúgy nem változtat. Az Abony felé vezető útra tervezett szolnoki elektrolitgyár felépítésének pontosan annyi az esélye, mint a vegyiművek mögötti ipari parkba tervezett – épített, épülő? – citromsavgyárnak. Gyengébbek és köpönyegforgatók kedvéért: az állami zöldlámpa után a gyár sorsa a befektetőn és a piacon múlik.

Természetesen el lehet játszani a szakértőket meghallgató, szakmai érveket felsorakoztató és azok alapján döntő vagy az ilyen alapon megszülető tudatos, felelős állampolgári döntést elváró beruházót, állami tisztségviselőt, fizetett kommunikátort, helyi politikust vagy széljárásnak megfelelően álló véleményvezért. Szándékosan nem értve és nem meghallgatva a helyieket, akiknek a többsége talán nem is az elektrolitgyártól fél, hanem attól, hogy az eredetileg a védelmére létrehozott hatóságok a hatalom és a befektető érdekeit fogják védeni és szolgálni. Mert az elmúlt másfél évtizedben nemcsak a sajtót és az önkormányzatiságot sikerült leépíteni, hanem a szakmai szervezeteket, kezdve a környezetvédelemtől, folytatva a munkaügyi hatóságokon át, egészen az építésügyig. Körül lehet nézni az országban, hányszor derült ki, hogy a pénz és a politika a legjobb szakembereket is megtörte. Az Agórában rendezett lakossági fórumon is érzékelhető volt a helyiek hozzászólásaiból, hogy a legnagyobb baj az eljátszott közbizalom az állam mindenféle képviselője tekintetében. Nem értünk, hanem ellenünk vannak.

Pedig a nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű, jobbára tőlünk Nyugatra elhelyezkedő országokban nem egy olyan város van, ahol az utca egyik oldalán lakások, iskolák, a másikon pedig vegyipari üzemek, gyártósorok sorakoznak. Talán azért, mert az ott élők – hosszú évtizedek vagy évszázadok óta – nemcsak azzal vannak tisztában, hogy a kényelmes életükhöz kellemetlen dolgokat is elő kell állítani, hanem azzal is, hogy az adóforintjaikból fizetett hivatalok elsősorban őket szolgálják, ha pedig nem, akkor annak vagyont és börtönt kockáztató következményei vannak. Részben a működő sajtónak, a valódi önkormányzatiságnak, a független hatóságoknak és a nem operett ellenzéknek is köszönhetően.

Az elmúlt évtizedek magyar sikerei azonban mindezt nálunk zárójelbe tették. Nekünk az jut, hogy már 700 millió forintnál tart az elektrolitgyár várható helyi iparűzési adó befizetésének a licitje, miközben november végén még az 500 millió is csak tippnek tűnt a közgyűlésen, arról pedig egy szó sem esik, hogy ha lenne is valamennyi bevétel, annak hány százaléka maradna a városban. Miként a 120 új munkahely mantrázása közben sem jut senkinek az eszébe azt elmondani, hogy pártunknak és kormányunknak köszönhetően ezen munkavállalók személyijövedelem-adójából is alig kapna valamit a város. Persze lehet, hogy minderről csak azért nem esik szó, mert mondjuk az új gyár miatti plusz önkormányzati kötelező feladatok pont annyira állítja majd fejre a város költségvetését, hogy már jöhet is a kormány által kinevezett csődbiztos. (Ne feledjük! Vannak hetvenesek, akiknek vállára több feladat is pakolható.)