A Szentháromság térrel szemben, az egykori kőolajos klub előtt, egy elég forgalmas járda mellett. Több hete tető és figyelmeztetés nélkül. Áldozatra várva. A szerencsében bízva. Hogy mire valók a közterület-felügyelők Szolnokon, régóta nem tudom. Hogy miért nincs gazdája az utcáknak, jó ideje nem értem. Hogy mire való egy önkormányzati képviselő, azt biztos félreértem. Miként a gondatlan veszélyeztetést is. Tehát az ott egy veszélyes lyuk. Én szóltam.

Egy épület karakterét felújítás címén alapvetően megváltoztatni, szerintem olyan, mintha egy régi versben kicserélnénk a ma már alig használt szavakat, és itt-ott aktualizálnánk, a rímeket és a versszakok számát meghagyva. A József Attila úton álló, legalább 50 éves, egykor a Térképészeti Hivatalnak otthont adó épülettel nagyjából ez történt. Ráadásul az eredmény az egyen hungarocell borítás, egyforma vakolat és a mindenünnen visszaköszönő műanyag nyílászárók. Lehet, hogy korszerű, de unalmas lett a valamikor majolikával borított egyedi kinézetű épület.

A Tiszaparti sétány vízirendőrség előtti, hónapok óta összefirkált korlátjáról már többször írtam. Nem is történt semmi. Ha csak annyi nem, hogy immár a katolikus óvoda sétányra néző, régi kerítésén lévő gyerekfestményeket is sikerült összebarmolni. Nem egyet. Legalább ötöt. Kíváncsian várom, mi lesz a következő áldozat. Mert következmények nélkül nem kétséges, hogy lesz.

Akik nem tehetnek arról, hogy a szükségüket kell végezni. Azon meg nem hinném, hogy gondolkodnának, miért Szolnok belvárosának a közepén, egy átjáró bejárata fölött van erre a legjobb alkalmuk. Mindenesetre az Árkád folyosóján az emberek is szívesen végzik a dolgukat, így az elején lévő galambpiszok talán fel sem tűnik senkinek. Így élünk mi együtt a természettel.