Nálam senki sem örül jobban a szolnoki kerékpárút fejlesztésnek. Azt is elfogadom: aki pénzt ad, némi reklámot vár cserébe. De hogy ezt a kis táblát így kellett beállítani a Hősök terére, képtelen vagyok elfogadni. Nem lehetett volna a sarokra, egy fa takarásába, egy közeli falra? Értelmetlen is, hisz itt olvashatatlan. De belepiszkít a tér képébe. Tényleg ennyire igénytelenek vagyunk és nem gondolkodunk?

Hova visz egy olyan aluljáró, amiben úgy tűnik, évek óta nem járt takarító, ami érezhetően inkább mellékhelyiség mintsem közlekedést segítő építmény, amire tényleg igaz, hogy "sz*-nak, bajnak nincs gazdája"? De ettől még Szolnokon van. Elvileg a Tiszaligetbe visz vagy onnan a belvárosi Tisza-hídra. A miénk. De mégis kié? Nem lehetne, hogy neki is fájjon egy kicsit? Mert hová visz egy ilyen elhanyagolt aluljáró? A jövőbe?

Az egy dolog, hogy a Mártírok útja és a Gábor Áron tér sarkára úgy lehetett társasházat építeni, hogy a zebrához vezető sarki járdarészből szinte semmi sem maradt. De, hogy a beláthatatlan kereszteződéstől 1 méterre még egy garázst is sikerült tervezni, engedélyezni és kivitelezni, az azért a szolnoki szakhatóságok, tervezők és építők szaktudásának "reklámjául" szolgál. És senkinek nem veszik el a diplomáját, az engedélyét, sőt ki sem rúgják. Legalább gratulálhatnánk az érintetteknek!

Négy évtizede még az volt a hír, hogy már majdnem száz nyilvános telefonfülke működik Szolnokon. Napjainkban meg talán az lehetne a szenzáció, hogy akad egyetlen egy a városban, amelyik vállalható állapotú. A Jubileumi tér sarkán már csak a duplafülke áll, készülék sincs benne, de kiválóan alkalmas feszültség levezetésére, grafikai vágyak kiélésére és bérrollerek elhagyására. Lehet, hogy kezdeni kellene a régi telefonfülkékkel valamit. Mert a világ tovább változik.