A róla elnevezett színházunk sarkánál álló szobrának arcát valakik összekenték, kezébe használt zsebkendőt gyűrtek. Így most Szigligeti Ede maszatos orral, szakállal és hajtókával, szemetet szorongatva tekint a színházba érkezőkre, a Szolnokon járókra. Arcpakolása olyan, mint a megkötött gipsz, nem tudom, kinél lehetett ilyen kéznél. Miként azt sem értem, mi volt ebben a jó. Sem Szigligeti, sem a szobor alkotója, sem a város normálisabb része nem ezt érdemli!

Ne általánosítsunk, és ne bántsuk a dohányosokat! Miként a közterületek tervezői sem egyformák. Ám előfordul, hogy e két csoport gyengébb képességű tagjai összejönnek. Például Szolnok közepén, az 1-es parkolóban. Így fordulhat elő, hogy a szétdobált csikkek bekerülnek a fák alá kitalált rácsok közé. És ott is maradnak az idők végezetéig. A szolnokiak dicsőségére. Köpködni is szabad? Patkányt sütni? Utcai illemhely? Szakadjunk el Európától!

Ez itt egy beázott plafon. Amivel nem az a baj, hogy hónapok óta nem volt egy rendes eső, hanem, hogy ez a plafon alig egy éve lett átadva egy sokmilliárd forintos, több évig tartó beruházás eredményeként. Az azóta szakadozó padlóborítással, vállalhatatlan mázolásokkal, fel nem takarított festésnyomokkal, és máig a munka nyomát magán viselő üvegekkel. Hol járunk? A Szolnoki Szigligeti Színház nézői folyosóin.

A "százlábú" hidat néhány éve újították fel. Nem kevés pénzért. Így néz ki ma. Szakértelem? Trehányság? Kilopott anyag? Vagy mi a magyarázat? Nem kellene elővenni néhány illetékest?