Tudom én, hogy nehéz egy ekkora épületnek új funkciót adni. Értem én, hogy rengeteg pénz kellene csak az őrzésére is. És persze nem tudom, ma kié ez a lassan 90 éves, legendás épület. És persze nem értem azt se, hogy ha már nem is történik vele semmi, miért kell pusztulni hagyni. Újra és újra siratjuk.

Alapvetés, hogy nem szemetelünk. Ha mégis, akkor azt közpénzből általában összetakarítják. Szerintem az is alapvetés, hogy a város függőleges felületeit nem ragasztjuk tele mindenféle papírfecnikkel. Miként azt is annak gondolnám, hogy ha valakik ezt mégis megteszik, akkor azokat megbüntetik, és gyorsan gondoskodnak a szemetük eltakarításáról. Mert nem vet ez jó fényt ránk. A Tisza-parton főleg, ahol elvileg idegenek és turisták is előfordulhatnak. Akik így azt hihetik, Szolnokon lehet ilyet, netán még egyet is értünk a kitacepaózott felhívásokkal. Én biztosan nem.

Gazdag ország vagyunk. Úgy rohadnak szét körülöttünk épületek, mintha naponta kettőt építhetnénk helyettük. A Tisza partján, az úgynevezett Mentetlenen, az Üdülősor utcában egykor közpénzből épült a megyei tanács üdülője. Gyönyörű kilátás a torkolatra egyedi épületekből, de mindenütt csak a pusztulás.

Nem mindig jó, ha ez ember magasabb, mint egy palánk. Mert benézhet olyan helyekre is, amelyeket inkább titkolni kellene. És kiderül, mit takar a kerítés? Például a Sütő utcában, az egykori kertmozi helyén. Hát... Szemétdombot. Törött sörösüvegek gyűjteményét. Elvaduló növényeket. Hogy milyen állatok tanyáznak a kerítés mögött, azt talán ne is firtassuk. Végül is magánterületről van szó. Ahol bármit lehet. Szolnok közepén is. Vagy pláne. Amíg a kerítés nemcsak eltakar, de vissza is tart.