Van bő öt évtized Szolnok történetében, amikor úgy tűnik, a képeslapokat készítő fotográfusok egyik büszkesége a Szapáry utcai Nemzeti Szálló. Az elmúlt négy évtizedben aztán alig készült fotó a házról.

Az én korosztályom már nem emlékszik szállodaként a Szapáry utcai épületre. Akik a hetvenes-nyolcvanas években voltak gyerekek Szolnokon, azoknak erről az épületről, a legjobb esetben is csak két dolog ugrik be.

Az egyik a Vörös Csillag Mozi, aminek a bejárata az épület mellett volt, nézőtere viszont az egykori szálloda területén. Akkor persze nem tudtuk, hogy egy valamikor szebb napokat megért hotel nagytermében ülve bámuljuk a vásznat, ahogy például ma meg azt nem tudom, hogy mikor és miért került ide a város legnagyobb filmszínháza. Amit a nálam is fiatalabbak a rendszerváltástól 2001-ig még Nemzetiként is ismertek, igaz, akkor se nagyon tudtuk, hogy miért éppen ezt a nevet kapta a mozi.

A másik, amit erről az épületről három-négy évtizeddel ezelőtt tudni lehetett, hogy a földszintjén étterem működik. Ezek az emlékek bennem már nem tiszták, de mintha lett volna egy tálcás önkiszolgáló, és egy klasszikus, talán cigányzenészes része is. Az biztos, hogy az épület szépen belesimult az elszürkült város, szürke Ságvári körútjába.

Az csak később, valamikor a kilencvenes évek elején tűnt fel nekem, hogy az épületet irodaházként használják. A ma már nem létező Kunság Füszért irodistái ücsörögtek az egykori szállodai szobákban.

Pedig a régi képeslapok tanúsága szerint micsoda csoda lehetett ez az épület, amit Fischbein Fodor Dániel – a főtéren álló, ma múzeumként funkcionáló, egykori Magyar Királyi Szálloda bérlője – építtetett 1895-ben. Vagyis Szolnok fénykorában, amikor a helyieknek és a Szolnokra érkezőknek nemcsak ilyen hotelre, de például két templom felépítésére is futotta. A visszaemlékezések szerint, a Nemzeti nem egyszerűen szálloda, de kultúrközpont is volt, ahol nemcsak étterem, de kávéház, táncterem, sőt szökőkutas télikert is várta a vendégeket.

Aztán negyedszázad múlva elindult az épület hanyatlása. Az igazi kegyelemdöfés a második világháború után érhette, amikor előbb szovjet hadikórházként, majd városi rendőrségként funkcionált. Aztán 1952-ben ismét megnyitották, de az állaga csak romlott, így 1971-ben a szállodarészt bezárták.

Sokak szerint nem véletlenül. Talán ez kellett ahhoz, hogy a város fennállásának 900 éves évfordulójához kapcsolódva, néhány év múlva, megnyílhasson a Hotel Pelikán. Ami talán másfél évtizedig uralta a szolnoki képeslapokat.