2026.07.22. (szerda)

Szolnok 1973 nyara

Szolnok 1973 nyara

Dátum:

Elsőre talán nehéz elhinni, de ez a fénykép tényleg Szolnokot, a Kossuth és a Szapáry út kereszteződését ábrázolja. Mégpedig úgy, hogy a fotós az egykor itt átvezető 4-es főút közepén, nagyjából a mai Árkádok alatt lévő újságossal egyvonalban állt a vasút felé fordulva.

Elsőre talán nehéz elhinni, de ez a fénykép tényleg Szolnokot, a Kossuth és a Szapáry út kereszteződését ábrázolja. Mégpedig úgy, hogy a fotós az egykor itt átvezető 4-es főút közepén, nagyjából a mai Árkádok alatt lévő újságossal egyvonalban állt a vasút felé fordulva.

Ez fotó nem azért készült, hogy a rendőrségnek bizonyítéka legyen a 4-es főúton a kerékpárját gyalogosan toló és a záróvonalat hamarosan átlépő úr ellen. Aki a kormányra akasztott ceglédi kannájában éppen vizet hozhatott a nyári melegben valamelyik szolnoki artézi kútról, mondjuk a Kossuth tér környékén dolgozó kollégáinak. Bár jobban megnézve a kép előterébe véletlenül került embert, akár egy szabálysértési aktából is előkerülhetett volna ez a fotó, hiszen az ország egyik legforgalmasabb útján előadott mutatvány ma is komoly pénzdíjat érne.

Azt is tudjuk, a képet nem a korabeli Autó-Motor magazin rendelte meg, hogy illusztrálja a motorizáció rohamos terjedését a vidéki városokban. Pedig a felénk tartó M24-es Volga, a nekünk háttal lévő parancsnoki GAZ, az előtte kettővel álló billenős ZIL, illetve a közlekedési lámpa alatt várakozó NSU akár ezt is igazolhatná. De nem.

Kérem, ne röhögjenek! Ez a kép a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Szolnok Megyei Bizottságának Archívumából került elő – köszönet érte Bojtos Gábornak és a megyei levéltárnak -, mégpedig abból az iratcsomóból, amiben a KMP (Kommunisták Magyarországi Pártja) szolnoki szervezetének megalakulási helyét dokumentálták fényképpel, tervrajzzal és bontási engedéllyel. Bármilyen hihetetlen, de e nélkül nem lenne ilyen remek 1973-as fotónk a Kossuth és a Szapáry utcák kereszteződéséről.

A fotós feladata ugyanis az volt, hogy az akkori Beloiannisz utca 3. szám alatt lévő házat megörökítse, mielőtt a 4-es főút kiszélesítése miatt szanálják, azaz ledózerolják. Ez az épület azért volt fontos, mert ebben a házban alakult meg a KMP szolnoki szervezete, amit az utcai fronton emléktábla is hirdetett (a tábla később a pártház falán volt). Az alapos munkát bizonyítja, hogy a házat minden irányból megörökítették. Ez a kép például a tűzfalát ábrázolja, elég távolról. Igen, a korabeli reklámokkal telefestett, fehér tűzfalú házról van szó.

Ha jobban megnézzük a képet, jobb oldalon felismerhető a most is álló, az ötvenes-hatvanas években emelt házsor, illetve mögöttük éppen csak, de kikandikál az 1965-ben épített pártház. A sarki ház tetején pedig – nekünk háttal – ott a Tomi mosópor fényreklámja. Ennek kapcsán nem tudom megállni a megjegyzést: ahhoz képest, hogy szocialista hiánygazdaságként írják le a hetvenes éveket, Szolnok legforgalmasabb kereszteződése elég rendesen tele volt aggatva marketing eszközökkel.

A jobb oldali épületeken kívül ma már egyetlen másik, az 1973-ban készült képen látható ház sincs meg. Bal oldalon a Nerfeld palota, azaz a régi Centrum látható, már a nevezetes tűzeset után. A Nerfeld palota és a fehér tűzfalas ház között, a régi négyes nyomvonala mellett álló földszintes, és a mellette lévő, itt ugyancsak tűzfalát mutató épület sem áll már, helyükön, a Sütő és a Mészáros Lőrinc utcák között két irodaház található ma. És természetesen a fehér tűzfal mögött látható Madas-ház is eltűnt 1973 decemberében, amikor is át kellett adni a területet a kiszélesítendő és kiegyenesítendő 4-es főút, illetve az aluljáró építőinek.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

120 éves szolnoki bringás?

A múlt század első évtizedében Szolnok már kerékpáros város. Legalábbis erre utal, hogy egy újabb 1905 és 1911 között készült szolnoki fotón bukkan fel biciklis. A Baross út felé tekert.

Zöldár a torkolatnál

Szigeti Henrik már a „szép Tisza-hídról” örökítette meg a Zagyva torkolatot. Aki viszont postázta ezt a képeslappá lett fotót, a szolnoki vártemplom tornyát már nem láthatta ilyennek.

Szabálytalanul Deáknak

Az 1904-ben Szolnokon szolgáló őrvezető lapja a postára adás napján megérkezett Kunmadarasra. Az érvényes szabályokat ugyan megszegte, de azért erre az anziksz készítői is ösztönözték.

Új év és Damjanich

Minden bizonnyal egy Pásztóról Szolnokra elszármazott hölgy küldte édesanyjának új évi üdvözletét az alig egyéves Damjanich-szoborral a nagy háború előtti utolsó békés szilveszterkor.