A budapesti Monostory György megbízásából dolgozó fotós a szolnoki Erzsébet királyné tér felől örökítette meg a Ferenc József rakpartot, nagyjából a Horthy Szabolcs tér szélén állva. A túlparton a Móricz-liget és a Regatta, szemben az 1911-ben átadott első vasszerkezetes Tisza-híd. Nyolc évtized múltán csak a Tisza a régi.

Egy unatkozó katona küldte ezt a budapesti kiadású, de a szolnoki Tisza-partot ábrázoló képeslapot özvegy édesanyjának 1940. február 18-án. Mint a káprázatos „szépírással” írt üzenetből kiderül, a fiatalembernek semmi munkát nem adtak Szolnokon, ezért anzikszon jelzi, hogy szabadságot fog kérni – és azt meg is kapja majd -, így már pénteken reggel otthon, azaz Békéscsabán lehet. A biztonság kedvéért azért megkéri a távolban lévőket, hogy a szolnoki 125-ös telefonszámon hívják fel előző este. Majd még odabiggyeszti, hogy „Lukács néninek nem kell elébem jönni”, ami számomra azt jelenti, egy viszonylagos jólétben élő család besorozott gyermeke küldhette ezt a lapot Szolnokról, a második világháború második évében.

Amikor az alig másfél évtizede kialakított Tiszaparti sétány még vagy már úgy nézett ki, ahogy az ország egyik legnagyobb képeslapkiadója, a fővárosi Monostory György megbízásából dolgozó ismeretlen fotós megörökítette. Aki nagyjából a református templom előtti kis utca – Szegedi Kis István köz – torkolatánál állva dolgozott. Bal szélen, a fák mögött akkoriban még a megye 1914-ben elhunyt főispánjának a nevét viselte a gimnázium előtti park, ami a Tisza szálló 1927-es átadása után nyerte el mai formáját.

A Ferenc Józsefről elnevezett rakpartot is akkoriban alakították ki, részben azért, hogy a belvárost stabil gát védje a folyótól. Így készült el az a mellvéd, aminek jellegzetes beton lábazata, illetve a végén már sárgára festett korlátja még néhány évvel ezelőtt is meghatározta a sétány képét. És, amin eredetileg sem a beton virágtartók, se a kandeláberek nem voltak ott, miként a sétány is kaviccsal lehetett felszórva. Mint látható, a világításról még fa póznákra szerelt, apró lámpatestek gondoskodtak, amik fényénél sok titkos csók elcsattanhatott a gyönyörűen ívelt, sövény közé állított padokon.

Nagyjából a Tisza szálló magasságában egy gőzhajó is horgonyoz a folyón. Ami talán nem sétahajóként szolgált, hanem a folyón menetrend szerint közlekedő járatként. Ami a hatvanas évekig szállította Szolnokra a Tiszán fentebb és lentebb lakókat. Főleg onnan, ahol nem volt vasút, a buszközlekedés meg még bizonytalanabb és lassabb volt, mint a folyami szállítás.

A folyó túloldalán, az 1911-ben átadott, majd 1919-ben és 1944-ben is megrongált gyönyörű vashíd bal lábánál a Tiszaliget „őse”, a Móricz-liget partszakasza látszik. Ami helyet adott a szolnoki evezős életnek, ahol fürdeni is lehetett a folyóban, fentebb, a gát fölött pedig étterem és teniszpályák is működtek. Nagyjából az egykori Aranylakat és a mögötte lévő parkoló területén, amin túl a mai Liget leginkább egy ártéri erdőre hasonlított.

A Tiszaparti sétányként meghatározott Ferenc József rakpartról nem sokkal a képeslap feladása előtt készülhetett ez a felvétel. Így talán nem túlzás azt mondani, hogy szűk nyolcvan évvel ezelőtt ilyen volt a mai sétány. Ami első ránézésre semmit sem változott. Alaposabb bogarászás után azonban kiderül, hogy a szőke Tiszán kívül minden megváltozott az elmúlt, minimum hat rendszerváltás alatt.