Mit szólt volna Damjanich tábornok 1849 nyarán, ha valaki azt mondja neki, hogy halála után 65 évvel mi, magyarok még mindig az osztrákokkal összevarrva masírozunk egy minden addiginál nagyobb háborúba? A történelem nem ismer ilyen kérdéseket. De akkor mi köze a tábornoknak az első világháborúhoz?
Közel tíz éven keresztül gyűjtöttek az aradi vértanúkat kivégeztető I. Ferenc József uralkodása idején a szolnokiak arra, hogy szobrot emeljenek annak a tábornoknak az emlékére, aki 1849-ben elkergette a császáriakat a városból. Az emlékművet eredetileg a néhai vár nyugati kapujának helyére, azaz a mai Kossuth tér sarkára, az 1-es számú irodaház környékére akarták állítani. Ám mire összejött a szükséges pénz – amihez állítólag még Damjanich özvegye is hozzájárult -, úgy döntöttek a helyiek, hogy a tábornok emlékműve az addigra már tíz éve létező Szolnoki Művésztelepnél, azaz a belső vár helyén álljon. Így került a diadalívszerű keretben – tetején a város elfoglalásáért Kossuthtól kapott kitüntetéssel – a négy alakos kompozíció a Tisza és a Zagyva torkolatához. Azt a pillanatot megörökítve, amikor a tábornok vezetésével a vörös sipkások bevonulnak Szolnokra. Maga a szobor Radnai Béla alkotása, amit 1912. március 19-én lepleztek le.
Szolnok első, nem vallási témájú, figurális alkotása az avatás után nem sokkal felkeltette a képeslapgyártók figyelmét is, így 1912-től egyre több kisnyomtatványon jelent meg. Nagyobb részükön a Művészteleppel, a Vártemplommal vagy éppen a Zagyvával együtt. Viszonylag kisebb számban vannak azok a lapok – mint a mellékelt is -, amelyeknek a középpontjában egyértelműen Radnai műve áll. Viszont nagyon sok olyan Damjanich-szobrot mutató képeslap ismert, amelyek utólag, kézzel festve kapták meg a színüket. Miként azt itt bemutatott, 1916-os kiadású is, aminek leginkább talán a négyalakos szobor figurái estek áldozatul.
Biztosak lehetünk abban, hogy a szobor állításakor még senki sem gondolhatott arra: pár év múlva Damjanich emlékével küldenek majd üzeneteket, a minden korábbinál nagyobb háború résztvevői, a Szolnokon átvonuló, sok-sok nemzetiséghez tartozó katonák. Közöttük biztosan sok olyan is akadt, akinek a nagyapja vagy a dédapja még Damjanich zászlaja alatt vonult az osztrák császár csapatai ellen. Miként olyan képeslapküldő is simán előfordulhatott, akinek a felmenői meg éppen Damjanich és tábornoktársai ellen harcoltak, vagy vesztették életüket. Hozzátéve a kelet-európai történelem fintorát: az egykori szembenálló felek leszármazottai simán harcolhattak az első nagyháborúban, ugyanazokban a lövészárkokban egyazon ellenség ellen.
Az itt bemutatott képeslapot is egy katona küldhette Szolnokról 1917 kora nyarán. A hátoldal szövege miatt feltételezhetjük, hogy részben magyar nemzetiségű lehetett, aki éppen a soknemzetiségű Pozsonyba – akkor még a Magyar Királyság része – tartott. Összesen 20 akkori fillért költött erre a lapra és postázására. Ha jól sejtem, 1917. június17-én, egy nem várt szabadság miatt „repült” haza az ismeretlen katona, aki „egy lélegzetvételre” állhatott csak meg Szolnokon. Szerintem a keleti forintról jött, és a lap feladásakor úgy számolt, hogy a Magyar Királyi Postát megelőzve, akár aznap este Pozsonyban lehet.
Reméljük így volt! Szerencsésen hazaért, és ha még vissza is tért a frontra, megélte a háború száz évvel ezelőtti befejezését. És talán néha ő is elgondolkodott ezt a képeslapot nézegetve: mi köze is volt Damjanich tábornoknak a halála után 65 évvel kitört, négy éven át tartó öldökléshez. Vajon azért lett-e mártír a tábornokból, hogy vörös sipkásainak leszármazottai majd azért a császárért és királyért vonuljanak a vágóhídra, aki ellen a magyar szabadság nevében ő fegyvert fogott?
