2025.08.27. (szerda)

Szolnoki bivaly, avagy 424.320

Szolnoki bivaly, avagy 424.320

Dátum:

"Szoborrá" lett ipari emlék, amire vigyáznunk kellene, hiszen tizennyolc, még nagyjából épségben lévő példányt tartanak belőle nyilván, és talán kilenc olyat, ami bármikor megtekinthető. A Szolnokon 1982 óta kiállított "bivaly" a sorozat és a magyar gőzmozdonygyártás egyik utolsó darabja.

„Szoborrá” lett ipari emlék, amire vigyáznunk kellene, hiszen tizennyolc, még nagyjából épségben lévő példányt tartanak belőle nyilván, és talán kilenc olyat, ami bármikor megtekinthető. A Szolnokon 1982 óta kiállított „bivaly” a sorozat és a magyar gőzmozdonygyártás egyik utolsó darabja.

Aki egyszer is átutazott Szolnokon vonattal, és kinézett az ablakon, avagy netán le is szállt itt az utóbbi szűk negyven esztendőben, az talán tudja, hogy a vasútállomás területén egy 424-es gőzmozdony van kiállítva. Akinek ez esetleg újdonság lenne, az az állomásépülettől – a városközpont felől nézve – balra, a vasutas irodaház után, a Kolozsvári felüljáró felé, közvetlenül a peron mellett találja meg Magyarország kilenc kiállított „bivalyának” egyikét. Az ipari emlékből „köztéri szoborrá” lett monstrum érdekessége, hogy egyik oldalán egy régi jelzőberendezés, a másikon pedig két néhai, szolnoki közvilágítási lámpa is látható, illetve természetesen úgynevezett szerkocsi is csatlakozik hozzá. Így a mozdonyon túl is értelmezhető „alkotás”.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a 424-es gőzmozdony a magyar ipar egyik legendája és büszkesége. A még az első világháború idején tervezni kezdett modell 1924 áprilisában tette meg első próbaútját – a jelképes a Budapest-Vác vonalon -, hogy aztán 1958-ig gyártásban maradjon. Vezető tervezője Kertész Béla mozdonykonstruktőr volt, de a munkában részt vett Horthy István, a később tragikus sorsú kormányzó-helyettes is. A „bivaly” vagy „Nurmi” becenévre hallgató 424-esből a bő három évtized alatt 514 darabot gyártottak (a források nem mindenhol ugyanezt a számot közlik), amelyeknek 30-40%-a kerülhetett külföldre. (Például Észak-Korea 1953 után 20 darabot kapott Magyarországtól ajándékba.) A 424-es nehéz tehervonatok és gyorsvonatok továbbítására lett tervezve, és egészen a nyolcvanas évekig menetrendszerűen használták őket. Valamikor a hetvenes évek végén még nekem is volt szerencsém egy ilyen mozdony által vontatott szerelvényen utazni, amelyen a nyári meleg ellenére sem volt ajánlatos lehúzni az ablakot. Persze gyerekként nem lehetett megállni, hogy a kanyarokban ne nézzük a fekete füsttel dolgozó hatalmas gépet.

A Szolnokon köztéri szoborrá lett 424-es 1956-ban készült a MÁVAG Mozdony- és Gépgyárban. Ez ugyanaz a gyár, amit 1870-ben Magyar Királyi Államvasutak Gép- és Kocsigyára néven hoztak létre, majd több mint százhúsz éves története során volt Magyar Királyi Állami Vas-, Acél és Gépgyárak (MÁVAG), ugyanez „király” nélkül, sőt rövid ideig Vitéz Horthy István nevét is viselte, hogy aztán 1949 és 1959 között MÁVAG Mozdony- és Gépgyár legyen. Ebből lett aztán a Ganz MÁVAG, majd a rendszerváltás után sok-sok nem tudom mi, így a Józsefváros mélyén elterülő hatalmas gyártelep – a magyar ipar néhai büszkesége – ma már inkább a kínai áruházakról ismert. Azon a helyen összesen 7573 darab gőzmozdony (nemcsak 424-es) készült, 7578-ig számozva. A szolnoki példány a 7435. sorszámot viseli (nem keverendő össze a 320-as számmal), azaz az utolsó százötven Magyarországon gyártott gőzmozdony egyike.

Ezt a típust az M61-es „Nohab” és M62-es „Szergej” szorították ki a magyar sínekről a hetvenes évektől kezdődően, utoljára 1984-ben továbbítottak 424-essel személyvonatot. Azaz két évvel azután, hogy Szolnokon a Vasutasnap tiszteletére kiállították ezt az alig 25 évig szolgáló példányt. Természetesen komoly társadalmi munka kellett ahhoz, hogy a gép a helyére kerülhessen. A korabeli tudósítás szerint a „csomóponti üzemek kollektívái” – azaz az itteni MÁV-hoz kapcsolódó vállalatok – dolgoztak a szolnoki „bivaly” rendbetételén. Ennek és az azóta is folyamatos állagmegóvásnak köszönhető, hogy a ma számon tartható 18 darab, egyben lévő 424-es – a többit feldarabolták, újrahasznosították – egyike Szolnokon látható. Ami azt is jelenti, hogy Dombóvár, Celldömölk, Fertőboz, Nagykanizsa, Tokaj, illetve a három Budapesten kiállított 424-es mellett nálunk van a kilenc „szoborrá lett ipari emlék” egyike. Amire, mint vasutas város, vasúti csomópont joggal lehetünk büszkék.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Állt 1957-1965

A második szovjet katonai emlékmű a Táncsics utca végén, ott, ahol 1956. október 26-án a szolnokiak az elődjét - a "szivart" - ledöntötték, és ahová 1965. április 4-én Lenin alakját helyezték. Az ismeretlen emlékmű "titkát" Bojtos Gábor, a szolnoki levéltár munkatársa segített megoldani.

Ifjú párok partnere

A Tisza szálló előtt álló Lány halakkal minden bizonnyal a legtöbb esküvői fotón szereplő szolnoki szobor. Borbereki Kovács Zoltán alkotása nagyjából hatvan éve díszíti a hotel árkádsora előtti kis parkot. Megformálása után majdnem két évtizeddel találta meg Dr. Elek István.

Melósok emlékére

A Tiszaliget bejáratánál álló Olajbányászok című, idén 30 éves alkotás 2008-ban került a mai helyére a Baross utcából. Alkotója az a haláláig a Művésztelepen élő Szabó László, akinek valószínűleg a legtöbb köztéri szobra látható ma Szolnokon.

Kanizsa Tivadar-szobor

A szolnoki kötődésű, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóról tanuszodát és tantermet is elneveztek már a városban. Közös emléktáblán látható portréja a megyei múzeum épületében, önálló szobra pedig a Vas utcában áll.