Szolnok korzóján, a Szapáry úton valamikor 1912 és 1917 között kivágták az összes fát, amiket aztán több tucat csemetével pótoltak. Szerintem a közművek építése lehetett ennek az oka, hiszen e képeslappá lett fotón úgy tűnik, gyönyörű úttest épült a korzó két járdája és leendő fasora közé.

A Szapáry utat 1905-től 1962-ig lezáró szecessziós Kereskedelmi Bank épületének emeleti ablakaiból rengeteg fotó készült a huszadik század elején Szolnok belvárosáról. Ezeknek az anzikszoknak köszönhetően viszonylag jól nyomon követhető a megyeszékhely korzójának – illetve a másik irányból a főterének és főutcájának – a fejlődése. A Szapáry út esetében például bizton állítható, hogy a huszadik század elején facsemetékkel ültették végig a járda mentén, amelyek az 1910-es évek elejére már a házak első emeletéig, illetve az alacsonyabbak tetőszerkezetéig értek. Akkoriban, amikor a házak homlokzata előtt járda húzódott, a járdák és a facsemeték után pedig valamiféle vízelvezetők következtek, majd pedig középen a már a 19. század második felében megépített macskaköves kocsiút futott. (Miként látható az Újabb Szapáry és Szigeti című cikkben http://www.blogszolnok.hu/album_ujabb_szapary_es_szigeti)

A mellékelt képeslap 1912 után készült, hiszen a jobb oldalon, a sarki Kindlovics-bazár után már a néhai Kádár cukrászda emelettel látható. Illetve e képeslap postára adásának dátuma – 1917. július 3. – miatt azt is tudhatjuk, hogy az anzikszhoz felhasznált fotó ezen dátum után már biztosan nem készülhetett. Mindebből pedig az következik, hogy Szolnok korzóján 1912 és 1917 között komoly beruházások történhettek, amiknek a 15-20 évvel korábban ülttett facsemeték áldozatul estek. Hogy ugyanebben az időszakban pótolják is őket.

Mivel ezen a felvételen már nincs meg a korábbi képeken látható, a Szapáry úton látható vízelvezető árok sem, sőt láthatóan nagyon szép úttest került a két járda közé, azt feltételezem, hogy a „fa-csere” valamiféle korabeli közműberuházás miatt, vagy azzal együtt történhetett. Ez nem is lenne meglepő, hiszen a Gólyánál lévő víztorony átadása után nemcsak a város vízhálózata indult komoly fejlődésnek, de elkezdődött a csatornarendszer kiépítése is. Nyilvánvalóan először a belvárosban. És komoly földmunkákkal járó beruházás után, gondolom, a huszadik század elején nem lehetett összerondítva hátra hagyni a kocsiutat.

Mindezek után nem meglepő, hogy a szolnoki korzó nagyvároshoz méltó, rendezett képet mutatott a felvétel készítése idején, egy szép nyári délutánon. (Tessék megnézni a jobb oldali házak árnyékát, amelyek alapján egyértelmű, hogy késő délután dolgozott a fotós a banképület legfelső emeletéről!) Több mint száz évvel ezelőtt Szolnok egyik legfontosabb utcája nemcsak „faltól falig” burkolt volt, de láthatóan már áramszolgáltatás, közvilágítás és gyanúm szerint telefonszolgáltatás is volt ezen a közterületen. Nem is csoda, hiszen itt állta a város és a megye legelegánsabb szállodája, és miként e kép is mutatja, a Szapáryn két napernyővel védett terasz is várta a vendégeket.

És, ha jobban megnézzük ezt az első világháborúban postára adott képeslapot – Balázs küldte a valamelyik hadtestnél fegyvermesterként szolgáló Pista komájának – az is feltűnhet, hogy 1912 és 1917 között nemcsak kiépített közművek és elegáns teraszok voltak a szolnoki korzón, de óriási, fali hirdetések is. Bal oldalon, a Szolnoki Hitelbank 1907-ben átadott épületének tűzfalán – a tetőszerkezetnél – mezőgazdasági gépek hirdetéseit fedezhetjük fel. Legalább három nagyobb, az egyiken talán vetőgépet ábrázoló hirdetés. Ezekről nemcsak azt lenne jó tudni, hogy miket hirdettek, hanem azt is, ki készítette a falfestményeket, milyen technikával érte el a tűzfalat, és vajon a hirdető cég kinek és mennyit fizetett! Arról nem is beszélve, milyen jó lenne azzal is tisztában lenni, hol lehettek még ehhez hasonló hirdetések a városban a huszadik század elején. Hiszen a reklámok a közművek mellett egyértelműen a város fejlődésének jelei lehettek.