Harminc éve állították fel a szolnoki színház sarkán, a Táncsics utca elején Pogány Gábor Benő szobrászművész Szigligeti Ede-szobrát. Nagyjából hat évvel azután, hogy a művésztől a város megrendelte az alkotást, ami eredetileg nem közterületen, hanem az épület aulájában állt volna.

Bár ilyesminek sehol nem találni nyomát, de akár azt is mondhatnánk, hogy Pogány Gábor Benő (1962), ma már Munkácsy-díjas szolnoki szobrászművész Szigliget Edét mintázó alkotását a helyi színház névválasztásának negyvenedik évfordulóján avatták fel. Merthogy a szolnoki teátrum 1954-ben – amikor levált Kecskemétről és önálló társulata és direktora (Keres Emil) lett – vette fel a nagyváradi születésű drámaíró és rendező nevét. Persze az sem hangozna rosszul, hogy a szoborállítás a szerző születésének 180. évfordulója előtt tisztelgett, vagy netán a kettős évforduló miatt tartotta szükségesnek a város és a társulat Szigligeti (1814-1878) közterületi megmintázását. Mindez ezerszer jobban hangzik, mint a szobor felállítása körüli, közel hat éven át tartó huzavona.

Merthogy a megyei napilap 1991. március 26-án, címlapon hozta a Szigligeti-szobor akkor már három éves történetét. A cikkből kiderül, hogy Pogány Gábor Benő 1988-ban – tehát egy évvel a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakának elvégzése után – ajánlotta fel a városnak, hogy szívesen megmintázná a teátrum névadóját. Javaslatát azzal indokolta a szolnoki születésű és a városban alkotó szobrász, hogy már gyerekkorában is, amikor színházba járt, hiányzott neki onnan egy Szigligeti-szobor. Ami érthető, hiszen a szolnoki színházban az 1958-ban felállított és valószínűleg 1963-ban eltűnt Déryné-szobron kívül addig semmiféle műalkotás nem volt. Pogány Gábor Benő elképzelése, ami 1991-re zsűrizett tervig és gipszmintáig jutott, minden bizonnyal a rendszerváltáson csúszott el, merthogy a szobrot még Szolnok Város Tanácsa rendelte meg, de már Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának vagy Polgármesteri Hivatalának kellett volna kifizetnie.

Igaz, 1990-1991 körül úgy tűnhetett, hogy a színház felújítása a szobor sorsát is a megvalósulás irányba tereli. A szobrász beszélt is a színház átépítését tervező Siklós Máriával, illetve a belsőépítészetért felelős Schinagl Gáborral, hogy a szobor az épület új aulájában, az egyik tartóoszlophoz illesztve kapjon helyet. A fent idézett cikk 16 nappal a megújult színház avatása előtt jelent meg, azaz akkor már nyilvánvaló volt, hogy Szigligeti Ede mása nem fogja fogadni a teátrum látogatóit. Nemcsak azért, mert addigra már majdnem minden készen volt. Inkább amiatt, hogy a szobor elkészítésének költségét nem volt, aki kifizesse. Az akkori színházigazgató, Schwajda György joggal mondhatta, hogy nem ő rendelte, és nincs is plusz egymillió forintja a teátrumnak a kivitelezésre. És Várhegyi Attila, Szolnok akkori alpolgármestere is hasonlókkal érvelt az önkormányzat nevében.

A szobrot végül a Szemafor Alapítvány révén sikerült felállítani úgy, hogy a művész is felajánlotta a neki járó tiszteletdíjat az ügy érdekében. Az ő neve mellett a többi támogató listája ma is olvasható azon a posztamensen, amire Szigligeti alakja támaszkodik. Nincs nyoma, hogy befolyásolták volna a szobor ügyét, mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy 1994. november 14-én már Spiró György író vezette a szolnoki társulatot. Az első szabadon választott önkormányzat mandátuma pedig éppen lejáróban volt, hiszen december 11-én választottunk új képviselőket, és első alkalommal közvetlenül polgármestert. Harminc év távlatából már tényleg mindegy, hogy Pogány Gábor Benő első szolnoki köztéri szobrának felállításához ezek a változások hozzájárultak vagy sem. Szigligeti Ede alakja ugyanis a helyén van, eredeti állapotában láthatjuk, és még bokrok sem takarják el.

Az ötnegyedes szobor – és ezt annak idején a lektorátus is kiemelte – nagyon jól adja vissza Szigligeti alakját, a színházhoz való viszonyát. A drámaíró-rendező meglehetősen lezseren, keresztbe tett lábakon állva támaszkodik. Mögötte egy elhúzott színházi függöny, hóna alatt pedig legfontosabb alkotásának, a Lilomfinak egy példánya. Mindezt pedig a teátrum épülete keretezi úgy, hogy Szigliget délre néz, így a lehető leghosszabb időn keresztül világíthatja meg a Nap. Arca alulról nézve kicsit morcona, szemből viszont már ott van rajta valami bohém pajkosság, ami szólhat a valóságnak tükröt állító színháznak éppúgy, mint a szolnoki Szigligeti Ede-szoborállítás kalandos történetének. (Pedig leleplezésekor még nem is tudtuk, hogy az ugyancsak 30 éve felállított szolnoki Kossuth-szoborral mi minden történik majd.) Szerencsénkre ez a kaland nem vette el a pályakezdő szobrász kedvét attól, hogy Szolnoknak máskor is alkosson, hiszen az eltel három évtized alatt közel harminc Pogány Gábor Benő szobor, dombormű és emléktábla van a városban.