Lehet, hogy a Tisza szállóban töltött pár kellemes napot e képeslap írója, aki Budapesten maradt ismerősének címezte a szolnoki Faragó könyv és papíráruház kiadásában megjelent anzikszot. Nemcsak a szálló és gyógyfürdő látható ezen a képen, hanem Szolnok egyik első benzinkutja is.
Szerintem minden szolnoki tudja, hogy az ehhez a fotóhoz használt képeslap csak 1928 áprilisa után készülhetett, miután megnyitotta kapuit a Hegedűs Ármin tervei alapján felépített Tisza szálló. Talán azzal is sokan tisztában vannak, hogy a hotel előbb lett kész, minthogy Pápai Vajna Ferenc geológusnak sikerült melegvizet fakasztania a közelben. Ám egészen biztos, hogy ez a kép már a kútfúrók levonulása után készült. És mivel eléggé rendezettek a szálloda előtti parkok, nem tévedhetünk nagyot, ha azt mondjuk: a fotós nem közvetlenül a nyitás után, hanem inkább 1929 tavaszán dolgozott Szolnok akkori büszkesége körül. Azt nem tudom, hogy a fotózás pillanatában még reménykedtek-e a helyiek, hogy mégiscsak megvalósul az eredeti terv, és az árkádos folyosó az ország második fedett, 50 méteres medencéjéhez fog vezetni. Az azonban biztos, hogy mivel ezt a képeslapot 1932 májusában adták postára, akkor még nem a város próbálta működtetni a fürdőt, a hotelt és az éttermet, hanem az első bérlő Westher Antal. Azaz volt még pár év a polgármestert buktató helyi panamáig.
Ha kissé megengedők vagyunk, azt is mondhatjuk, hogy a mai Táncsics utca sarkáról, a Verseghy gimnázium kerítésétől ugyanígy meg lehetne örökíteni a Tisza szállót, mint anno, amikor még az Apponyi Albert út torkollt itt a Horthy Szabolcs parkba. Persze, a fürdő kéménye jelenleg jóval alacsonyabb, és legalább két szobor meg egy dombormű is kerülne a mai felvételre, ám sok minden ebben a bő kilencven évben nem változott. Már, ami az épület távolról nézett küllemét illeti. Mert e fotó készítésekor a szolnoki Tisza szálló egy valódi turista célpont volt, hiszen, aki utazhatott, annak be kellett érnie a belföldi helyekkel. Ezért is gondolhatta úgy annak idején Szolnok városa, hogy az első világháború után, a gazdaság újra indításához felvehető amerikai kölcsönt egy ilyen turisztikai beruházásra is fordítja. A pontosság kedvéért: nemcsak tervezte és elindította a projektet, hanem be is fejezte. (Ja, kérem, azért vannak változások!)
Talán viccesen hangzik, de a birtokomban lévő több száz szolnoki képeslap túlnyomó többségét nem arra használták a postára adók, hogy azokon üdvözletüket küldjék, egy-egy utazásról, nyaralásról számoljanak be. Különösen igaz ez a második világháború előtti anzikszokra, amikre sokszor teljesen hétköznapi vagy éppen háborús üzenetek kerültek. Ezért is érdekes ez a lap, hiszen a feladója arról számol be Budapesten maradt ismerősének, hogy azért nem találja a fővárosban, mert éppen a Tisza partján üdül. Az sajnos nem derül ki, hogy esetleg a Tisza szállóban lakott-e az illető, vagy netán a Nemzetiben, esetleg valamelyik ismerősénél. Pedig milyen jó lenne tudni, hogy kilencven évvel ezelőtt egy fővárosi miként üdült Szolnokon!
Azt nem hinném, hogy e képeslap írója autóval érkezett a városba, hiszen 1932 közül az még nagyon keveseknek adatott meg. Aki viszont így kereste fel Szolnokot, vagy átautózott a városon, az biztosan tudta, hogy a Tisza szálló előtt akár meg is tankolhatja a gépkocsiját. Merthogy e fotó bal szélén, a második villanyoszlop tövében egy benzinkút töltőfej látható, amit feltételezésem szerint a szálloda működtetett. Hogy mekkora lehetett a földbe süllyesztett tartály, és az meddig lehetett ott a föld alatt, azt sajnos nem tudom, miként azt sem, mikor számolták fel a Sóház utcai benzinkutat.
