A Kossuth téri fák árnyékában piacozók várhatják az indulást. A városháza bazársora előtt is viszonylag sokan sétálgatnak. A Kossuth téri fehér kutya már vagy még a helyén, miként Hermész is magasról figyeli a 20. század elejei Szolnokot. De hová tarthatott a főút közepén az a kalapos srác?

Nem is értem Roth Dezsőt, miként írhatta ennek a szolnoki képeslapnak a bal felső sarkába, hogy „Piactér”. Az a Roth Dezső, aki ennek a képeslapnak a megjelenéséig már több tucat anzikszot fotóztatott és adott ki Szolnok köztereiről és épületeiről, ráadásul saját üzlete is ott működik majd a Gorove út és a Kossuth tér sarkán. Ha valakinek, hát neki pontosan tudnia kellett a 20. század első évtizedében, hogy Szolnok főterét akkor már nem Piac térnek, hanem 1892 óta Kossuth Lajos térnek hívják. Arról nem is beszélve, hogy ezen – a mából nézve – ritka képkivágású anzikszon a legkevesebb magából a piactérből látszik, hiszen az a fotó jobb szélén futó fasor mögött működött. Miért nem a „Szolnok – városháza” felirat került a fekete-fehér képeslap bal felső sarkába piros betűkkel? Milyen jó lenne Roth – vagy Róth – Dezsővel beszélgetni! Mennyi mindent elmesélhetne erről a városról, amit közel fél évszázadon keresztül fotografált vagy fotóztatott, hogy képeslapokon megmutassa a világnak.

Ő még ismerte Sebők Nándort, aki a városháza átadásától kezdve 1930-ig működtette rövidáru boltját az épület sarkán, amit még a Kossut tér és a Német utca sarkán nyitott és végül a Kossuth tér és az Apponyi Albert utca sarkán zárt be. De vásárolhatott a Sebők mellett működő Konsitzky-féle vegyeskereskedésben, a fehér kutya alatt is, sőt talán együttműködött a következő üzlethelyiség első bérlőivel, a szintén fotókban és képeslapokban is utazó Fuchs Lipóttal vagy fiával. Mert, ha Roth Dezső a huszadik század első éveiben, amikor ez a fotó készülhetett, bármit vásárolni akart, akkor csak a Kossuth téren kellett körbe menni, és a házak földszintjein lévő üzletekben szinte mindent megkaphatott, amit akkoriban egy vidéki megyeszékhelyen el lehetett képzelni. Milyen jó lenne tudni, Roth Dezsőnek melyek lehettek a kedvenc üzletei, hol időzött vagy beszélgetett szívesen! És melyik lehetett a kedvenc kávéháza? Esetleg a Hermész-szoborral díszített, 1907-ben átadott Népbank földszintjén működő?

Ez a felvétel nagyon szép képeslap lehetett volna csak a városházáról is. Nem tartom kizártnak, hogy eredetileg az volt a terv. Csak aztán valamiért eredeti kivágásában került a felvétel a képeslapokra, és ha már kinyomtattak belőle néhány tucatot, veszteség lett volna megsemmisíteni, inkább értékesítették őket. Így nem csak az 1884-re elkészült, a Kossut térre négy kupolával néző városháza maradt ránk, hanem például a felvétel bal szélén a gyógyszertár épülete is, aminek a helyére majd vagy hatvan évvel később a „lordok háza” kerül. De maradt ránk jó néhány szolnoki piacozó is, akik talán már a hazaindulásra vártak a kocsiutat és a piac területét elválasztó fák alatt. Kalap a férfiakon, hosszú szoknya az asszonyokon. Gondolom, nemcsak eladtak, de vettek is. Roth Dezső biztos tudott volna arról is mesélni, milyen lehetett a kínálat a szolnoki piacon 1907 és 1914 között, amikor – szerintem – ez a felvétel készült.

És talán azt is el tudná mesélni, hogy bosszankodott-e a kép közepén gyalogló fiú miatt, aki „tönkre tette” a városháza szép beállítását. Netán perlekedett a képet készítő segédjével, miért nem szólt rá arra a gyerekre, hogy menjen le a kocsiútról. Persze, ha lenne időutazás, és kérdezni lehetne, akkor azt a kalapos, talán mezítlábas fiútól is érdeklődnék, ki ő. Mit keresett akkor épp Szolnok főutcáján? Hová tartott és mi lett vele? Ezen a képen olyan nyolc-tíz éves lehetett, így simán előfordulhatott, hogy még a rendszerváltást is megélte. Azaz átsétált az egész huszadik századon.