Egy minden bizonnyal a németországi Szászországban lévő Oppach faluból származó katona küldte ezt a szolnoki képeslapot feleségének az első világháború utolsó heteiben. Ám nem Szolnokról, hanem a mai Lengyelországban – akkor a széthullóban lévő Osztrák-Magyar Monarchia keleti határán – található Breslauból. Azt gondolom, hogy a sajnos kibogarászhatatlan nevű katonát 1918. augusztus közepén, az akkor már több mint négy éve tartó öldöklés utolsó heteiben vezényelhették Magyarországon keresztül a keleti frontra. És, mint oly sokan az első nagy háborúban, ő is Szolnokon, a vasútállomáson várakozhatott, és közben gyorsan vásárolt egy levelezőlapot, hogy tudósíthassa az otthon maradottakat. Arra azonban már nem lehetett ideje, hogy a lapot itt postára is adja, így ezt több száz kilométerre Szolnoktól tette meg, és minden bizonnyal legkevésbé sem érdekelt, mi is látható a lap fotós oldalán.

A mából nézve legalább ennyire érdekes lenne tudni, hogy ez az 1918. augusztus 17-én postára adott lap milyen utat járt be, és miként élte túl az elmúlt bő száz esztendőt. A német precizitás miatt feltételezem, hogy a budapesti kiadó gondozásában készült, és Szolnokon vásárolt anziksz még az év augusztusában megérkezett Szászországba. Azt gondolom, hogy egy-egy ilyen üzenetnek hatalmas értéke volt akkor, amikor más módon nem nagyon lehetett életjelet adni a front közeléből, így a katona családja gondosan őrizgette e lapot. Szeretném hinni, hogy az ismeretlen német katona hazatért a háborúból, és nem, mint utolsó életjelét tette emlékei közé ezt a szolnoki lapot a családja. Jó lenne hinni, hogy maga a katona vigyázott évtizedeken keresztül egykori üzenetére otthonában. Az persze más kérdés, hogy a következő véres évtizedeket Németország területén miként élhette túl egy ilyen képeslap. Miként az is, hogy ki volt az a leszármazott, aki könnyedén megvált egy első világháborús katona emlékétől, hogy aztán ez az egészen jó állapotú képeslap Magyarországra, majd 108 évvel később ismét Szolnokra kerüljön.

A képeslaphoz használt fotó készítésének pontos időpontját szinte lehetetlen megmondani. A Kossuth tér északi oldalán megörökített házak ugyanis már a 19. század utolsó évtizedében is álltak, ha nem tévedek, utoljára a Magyar Királyi Pénzügyigazgatóság készült el a 2-es számú telken. A fotózás pontos időpontját akkor lehetne megadni, ha mondjuk a szolnoki piacteret egyébként meghatározó, rendszeresen megújított facsemetéket azonosítani tudnánk. De közelebb vihetne a megoldáshoz az is, ha tudnánk, a villanyáram mikor érkezett meg a térre, hiszen a 2-es és 3-as számú házak találkozásánál egy vas villanyoszlopot is látunk. Egyébként emiatt azt mondanám, hogy már csak a 20. században dolgozhatott az ismeretlen fotós, aki képét a Vasúti Levelezőlapárusítás nevű vállalkozásnak adta át kiadásra.

Természetesen a Schwarcz testvérek ruhaneműt forgalmazó üzlete is közelebb vihetne a fotózás időpontjához, persze csak akkor, ha tudnánk, mettől meddig béreltek helyiséget a korabeli „adóhivatal” földszintjén. Érdekes egyébként, hogy ezen a felvételen lényegében csak e bolt előtt láthatunk embereket, távolabb csak a valamilyen szállító kézikocsi mellett álló férfi és a képbe befutó nő tűnik fel. A megörökített emberek és a tér „foglaltsága” alapján biztos, hogy nem piaci napon dolgozott a fotós, hiszen akkor sokkal nagyobb lenne itt a forgalom. Mindenesetre a Schwarcz testvérek üzlete előtt ácsorgók nagyjából azt is megmutatják, hogy milyen is volt a korabeli, szolnoki, hétköznapi viselet.

És van még két érdekesség ezen a felvételen, amiket – megmondom őszintén – a képeslap megvásárlásakor nem is vettem észre. A mai könyvtárnak helyet adó épült bal oldalán, a földszinten, a portál fölötti felirat szerint itt működött a Magyar Takarékpénztár, aminek nevével Szolnokon eddig nem találkoztam. Talán azért, mert nem lehetett túl nagy pénzintézet, ha lényegében három, térre nyíló portál mögötti helyiséggel beérte, miközben a mellette lévő épület emeletét egy helyi hitelszövetkezet és takarékpénztár foglalta el. Az is érdekes, hogy miközben Schwarczék nyitva voltak, a Magyar Takarékpénztár szolnoki fiókjának redőnyei le vannak húzva a fotón. Ám van egy még érdekesebb momentum is a felvételen. A villanyoszlop takarásában, a szomszédos ház sarkánál, egy kerékpár van a falnak támasztva. Ha tudnám igazolni ennek a fotónak a pontos korát, akkor lehet, hogy az eddigi ismereteimnél korábbi szolnoki kerékpár-megörökítésről számolhatnék be.