– Először abból sejtettem, hogy Fiumével kapcsolatos regényre készül, hogy bő egy éve nagyon sokat posztolt a mai Rijekából. Ott íródott A fiumei cápa?
– Nem. De nem íródott volna meg, ha nincs egy rijekai alkotói ösztöndíj, amit a helyi kulturális központ az ottani önkormányzattal közösen hirdetett. Így volt lehetőségem 2015 őszén pár hetet ott tölteni. Úgy mentem ki, hogy nem tudtam többet a városról, mint amennyit nálunk általában tudnak: vagyis hogy története során egy időben Magyarországhoz tartozott és régen Fiume volt a neve. Az szerepelt az ösztöndíjkérelmemben, hogy szeretném közelebbről megismerni a várost. Azt remélem, sikerült. Reggelente és délelőttönként tárcákat meg novellákat írtan, délután és este pedig a várost és környékét jártam. Akkor még nem tudtam, hogy előkészületeket teszek a regényhez, amit pár héttel azután kezdtem írni, hogy hazatértem. Ültem a számítógép előtt, néztem az ott készült fényképeimet, meg az interneten a régi fiumei fotókat, a Google Maps-en bejártam újra a várost, és iszonyatos honvágyam volt. Úgy éreztem, azzal enyhíthetem, ha elkezdek írni egy regényt.
– Honnan az alapötlet? Van bármi valóságalapja a fiumei cápának vagy a földrengésnek?
– A fiumei cápa ma is létezik, igaz, kisebb számban, mert az ipari mértékű halászat miatt kevesebb a kedvenc eledeléül szolgáló tonhal a Kvarner-öbölben, mint száz éve. Amikor a rijekai egyetemi könyvtárban a Monarchia korabeli, magyar nyelvű helyi újságot lapozgattam, többször belefutottam olyan hírekbe, hogy a város környékén meg a kikötőjében cápát fogtak vagy láttak. A cápamotívum regénybeli alapját egyébként az adta, hogy a pesti lapok annak idején a bulvárhírek között, leginkább uborkaszezonban adtak hírt a Kvarner-öböl cápáiról. Ilyen formán a fiumei cápa a hírlapi kacsa szinonimája volt a fővárosi médiában. Szóval az alaphelyzet máris megvolt: a pesti újságíró leutazik Fiumébe megnézni, hogy mi van ezekkel a cápákkal. De aztán olyan dolgokba botlik, amelyekhez képest a cápa majdhogynem akváriumi guppi. A regény valóságos helyszínen játszódik, időnként valós szereplőkkel, ám vannak benne fiktív események. Mindazonáltal beleborzongtam, amikor a múlt héten hírek jöttek arról, hogy Rijeka környékén földrengés volt.
– Szívesen nyúl múltbeli témákhoz. A Vértrilógia vagy a Focialista forradalom is ilyen volt. A történelmet szereti vagy a kutakodást?
– Mondjuk úgy: érdekel a történelem, és szeretek írónként a múltban őgyelegni. Jobbára mindig ugyanabba botlok, vagyis hogy az ember alaptermészete évezredek óta ugyanolyan, és ha a köntös meg a díszlet változik is, az alapokat tekintve ugyanazok a dolgok foglalkoztatják.
– Mennyi kutatói munka van A fiumei cápa mögött?
– Már a rijekai ösztöndíj előtt beszereztem szakirodalmat, aztán ott voltak a helyi egyetemen elolvasott régi újságok, és amikor már írtam a regényt, még visszamentem a városba megnézni, hogy ez és az tényleg ott van, és úgy néz ki, ahogyan leírtam. Jelent már meg a Monarchia idején játszódó regényem, szóval a miliőbe viszonylag gyorsan bele bírtam helyezni magam, viszont a konkrét helyszínt és környezetet, a viszonyokat, a helyi nemzetiségi, politikai, társadalmi és más sajátosságokat tanulmányoznom kellett. Meg persze meg kellett ismerni a város régmúltját is, hiszen anélkül nem lehetett volna megérteni a regényidőben jelenlévő folyamatokat.
– Ugyancsak a közösségi oldalán láttam, hogy sok helyen jelenik meg a regényről recenzió, és dedikálásból sincs hiány. Sokan kíváncsiak már Benedek Szabolcs új regényeire?
– Szívesen megyek, amikor hívnak, és ha hívnak, az talán azt jelenti, hogy kíváncsiak. A fiumei cápát a Helikon Kiadó adta ki, fantasztikus kivitelezésben. Sorra kapom a visszajelzéseket, hogy már pusztán kézbe venni is öröm a könyvet. Természetesen az se mellékes, hogy a kötet mögött ott áll a patinás kiadó a maga struktúrájával és elismertségével.
– Rendszeresen visszatér Fiumébe. Ez valami szerelem lett?
– Konkrét oka van, ha megyek. Legutóbb azért, mert a Fiumében élő magyaroknak mutattuk be a könyvet. Örömmel megyek, mert már vannak ott ismerőseim, egyre jobban kiismerem magam a zegzugos utcákon, meg olyan helyeken, ahová a turisták nem mennek el. Nagyon egyedi atmoszférája van, a mai napig őrzi sokoldalú multikulturális jellegét.
– Hogyan reagáltak az ottani magyarok A fiumei cápára? Mekkora az ottani közösség?
– Pár száz emberről van szó. Nem a monarchiabeli magyarok leszármazottjai, hanem olyanok és azok utódai, akik a jugoszláv időkben a Vajdaságból és más magyarlakta területekről kerültek Rijekába. Remek hangulatú bemutatót tartottunk, nagy volt az érdeklődés a könyv iránt, azóta pedig lelkes olvasói visszhangok érkeznek. Remélem, előbb-utóbb a város többségi lakói is elolvashatják a regényt.
– Egy éven belül két könyve is megjelent. Egy időre kiírta magát, vagy már készül valami?
– Van, ami foglalkoztat, mi több, erőteljesen dolgozom rajta. Amint eljön az ideje, minden ki fog derülni róla. Lehet, hogy inkább előbb, mint utóbb.