Közelebb a misszió

Közelebb a misszió

Dátum:

Még két koncertet ad a Parti-Túra keretében a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A 22-ei, szandaszőlősi és a 25-ei, Kossuth téri koncertek előtt Kádár Editet, a zenekar kommunikációs munkatársát kérdeztük az idén hatodik alkalommal megrendezett Szolnoki Szimfonikus Nyárról.

– A város öt különböző pontján zajlik az idei Parti-Túra. Miért döntött a több helyszín mellett a zenekar?

– Tavaly volt már egy koncertünk a Széchenyi városrészben. Az volt az első alkalom, hogy a Parti-Túra kapcsán kimozdult a zenekar a városközpontból, a Tiszai hajósok teréről. Szandaszőlősön is több alkalommal játszottunk már, de a fesztivál keretében most először lesz ott koncertünk. A több helyszínnek tehát részben az az oka, hogy a tavalyi, a Széchenyi városrészben tartott Cinemagic koncertünknek hatalmas sikere volt, másrészt nem várhatjuk el, hogy mindig a közönség jöjjön a helyünkbe. Ráadásul nemcsak több nézőre számíthatunk, ha Szolnok különböző pontjain adunk koncertet, hanem ezzel az adott városrészek lokálpatriotizmusát is erősíthetjük. Missziónk, hogy minél szélesebb körben terjesszük a komolyzenei kultúrát. Márpedig a szabadtéri koncertjeink azt mutatják, hogy ezekre egyre többen kíváncsiak, köztük sok fiatal, akikből a jövő hangversenyközönsége lehet.

– Mennyiben nehezíti meg a zenészek és a stáb munkáját, hogy öt különböző helyen kell fellépni? Vagy egy szimfonikus zenekar bárhol meg tud szólalni?

– A zenekar munkáját ez maximum annyiban befolyásolja, hogy ki kell mozdulnunk a megszokott térből, és alkalmazkodni kell a helyszín adottságaihoz. Ugyanis minden térnék mások az adottságai, ami meghatározza a zenekar elhelyezkedését, más az akusztika és sorolhatnám. A szabadtéri koncertjeinken van hangosítás is, hiszen mindenütt nagyjából kétezer nézőre számítunk, ami eleve óriási teret igényel, másrészt szabadtéren nagyon gyorsan el tud tűnni a hang. A kiszolgáló személyzetnek – hangtechnikusok, staff, hoszteszek – is ugyanúgy, mint a zenekarnak, alkalmazkodnia kell a különböző helyszínekhez, ami eddig mindig sikerült. Nem volt még megoldhatatlan problémánk.

– Összesen hányan játszanak ilyenkor a zenekarban és hány közreműködő egészíti ki a csapatot?

– Az, hogy hány zenész van a színpadon, mindig az adott zeneművön múlik. Persze egy szabadtéri szimfonikus koncerten nem szerencsés kis létszámú zenekarral megjelenni, mert egy kisebb zenekar korántsem tud olyan tömören megszólalni, vagy olyan atmoszférát teremteni, mint egy hetven-nyolcvanfős. A segítők száma is mindig változik, a Parti-Túra koncerteken 15-20 fő segíti a produkciókat.

– A Parti-Túra augusztusban zajlik, amikor a legtöbben nyaralnak. Mikor nyaralt és mikor próbált a zenekar? Avagy ezek az előadások készen vannak, és minimális próbával bemutathatók?

– Vannak olyan művek, amelyeket már többször játszott a zenekar – például a Cinemagic filmzenéi -, de vannak teljesen új darabok is, illetve olyanok, amik régen voltak repertoáron. Ilyen volt Gershwin Kék rapszódiája, amit emlékeim szerint 7-8 évvel ezelőtt játszottunk utoljára. Ez pedig olyan, mintha teljesen új darabot vennénk elő. A zenekar júliusban volt szabadságon, a próbák augusztusban kezdődtek. Természetesen a zenészek nyáron is gyakorolnak, hisz formában kell maradnia. A háttér munkából pedig, amit lehet, előre elvégez a stáb.

– Három koncerten vagyunk túl, és mind a három elképesztő melegben zajlott. Gondolom, ez azért nehezítő körülmény?

– Természetesen kellemetlen a hőség, főleg a főpróbák alatt, amik délután zajlottak a koncerthelyszíneken. Előfordult, hogy végig a zenekarra sütött a nap. Az esti koncerteken már tűrhetőbb volt az időjárás, mert, ahogy lement a nap, még a 32 fok is elviselhetőbb a színpadon.

– Mit vár a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ettől a nyári fesztiváltól? Lesznek új nézői, több jegyet vagy bérletet lehet értékesíteni?

– Ez a hatodik Parti-Túra, és elmúlt években egyre több az új bérletesünk. Annyi sajnos még nincs, hogy meg tudjuk duplázni a koncertjeink számát, de bizakodunk. Ez mindenképpen köszönhető a fesztiválnak, ugyanis így jóval több ember érdeklődését tudjuk felkelteni a komolyzene iránt, mintha csak a szokásos kommunikációs eszközöket használnánk.

– A Parti-Túra vége a nyár végét is jelzi majd. Mikor és mivel kezdődik a klasszikus évad?

– Szeptember 22-én indul az évad egy francia körképpel. Debussy, Ravel, és Paul Dukas közismert zeneművei lesznek repertoáron, úgyhogy egy friss, fiatalos, modern felütéssel nyitja a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a 2017-18-as évadot.

(Fotók: Szolnoki Szimfonikus Zenekar)

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Még nincs megmentve!

A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.

Cseh-Bereményi az óceánon túlra

Cseh Tamás és Bereményi Géza dalairól, lemezeiről, kapcsolatáról és ezeken keresztül rólunk, magyarokról írt Amerikában megjelenő esszékötetet a 9 éve köztünk élő Diana Senechal.

Két Tarr a mennyezeten

A belvárosi nagytemplom szentélyének falai és mennyezete új festést kapott. A munkákat Tarr György díszítő-restaurátor és fia, Tarr Máté végezte. Utóbbival beszélgettünk.

„Része lett Szolnoknak”

A száz éve született, Szolnokhoz sok szálon kötődő Gácsi Mihályról tart előadást a Verseghy Könyvtárban Képiró Ágnes művészettörténész, akit a Munkácsy-díjas grafikusról kérdeztem.