A szolnoki iskolasor két háború között utoljára elkészült épületének az átadása után készülhetett ez a felvétel. A kor egyik legsikeresebb kiadójánál képeslappá lett fotó az akkori Baross utca 64. szám, a mai Jólét ABC elől fotózva mutatja a belvárost és a vasútállomást összekötő utcát.
Továbbra is azt gondolom, hogy a képen látható három épület Szolnok előző századelejei fejlesztésének a szimbóluma is lehetne. Sőt, ha a felvétel bal széléről még hiányzó, a fotózás idején talán csak gondolatban létező Közgét is odaképzeljük a Baross utcára, akkor négy épületről is beszélhetünk. Négy iskoláról, amelyeket a nagyon okos városfejlesztés nem Szolnok akkori centrumába, hanem a vasútállomás közelébe helyezett. Talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, részben a szükséges telkek ára, részben a vasúttal majdan érkező tanulók kényelme, részben pedig a környék fellendítése miatt. Öröm, hogy ezek az épületek még ma is állnak, és üröm, hogy elődeink nagyszerű elképzelését a második világháború után a sutba dobtuk, és a rendszerváltás után is ott hagytuk.
A képen látható első épület a Magyar Királyi Bábaképző Intézet, amelyet 1926. október 16-án adtak át. Ez az iskolasorrá lett utca második tanintézménye, és kijelenthetjük, hogy építését biztosan nem tervezték még tíz évvel korábban sem. A „bábaképző” Szolnokra kerülése ugyanis összefügg az első világháború elvesztésével és Trianonnal, ami az Alföldhöz inkább kapcsolódó Partiumot is elcsatolta Magyarországtól. Ezzel ugyanis elveszett a Dunától Keletre lévő területek szülésznő utánpótlását biztosító nagyváradi intézmény, ami lássuk be, elég nagy problémát okozhatott. Ennek kiküszöbölésére döntöttek úgy 1925-ben, hogy a szülészetként is működő iskola Szolnokra kerüljön. Így épült fel a Baross utca akkori 61-es számú telkén, a Béla és a Szent László király utcák között a „bábaképző”, ahol aztán a nyolcvanas évek elejéig nagyon sok szolnoki és városkörnyéki látta meg a napvilágot. Később úgynevezett „elfekvő” részleg lett belőle, majd miután a Hetényi Géza Kórház kiürítette, a kétezres évek elején társasházzá alakították, megőrizve az eredeti homlokzatot, sőt a jellegzetes kerítést is.
A második épület eredeti kerítéséről már nem mondható el ugyanez, sőt talán ez az az épület, amelyik egyrészt a legrövidebb ideig tölthette be eredeti funkcióját, másrészt mára a leginkább elvesztette arculatát. A polgári fiúiskolát még az első világháború előtt kezdték építeni, de csak a békekötés után csöngethettek be a falai között, addig ugyanis kórház működött benne. A gyönyörű iskolaépület második emeletén a harmincas években a Közgép jogelődjének számító felsőkereskedelmi iskola is működött, részben azért, mert az egy tömbbel odábbra tervezett „új” épülete nagyon nehezen akart elkészülni. Sokszor utaltam már arra is, hogy az épületnek irodalomtörténeti jelentősége is van – erre a Szent István király út felől tábla is felhívja a figyelmet -, hiszen Móra Ferenc sokszor megfordult az épületben, az élete utolsó éveit itt, a leánytestvérénél töltő édesanyjánál. A második világháború után rendőrség lett az épületből, valószínűleg az óratornya és a szép bejárata is akkor tűnt el. Ma is a megyei kapitányság és az államvédelem használja.
A harmadik épület, a képen látható sorban a legfiatalabb, az 1927-ben átadott Fa- és Fémipari Szakiskola, ami több nevet túlélve, ma is a középszintű, ipari szakemberképzés szolnoki bázisa. Megépítése részben összefüggött a Tisza szállót, a Verseghy-parkot és a Városi bérházat is életre hívó Speyer-kölcsönnel, amit egy amerikai bank, a magyar államon keresztül biztosított a világháború utáni recesszióból kilábalni próbáló városoknak.
Egészen biztosak lehetünk abban, hogy a fotós és a képeslap kiadója – Knöpfmacher – is Szolnok büszkeségét, az iskolasort akarta bemutatni. Ami a harmincas évek fordulóján „nagy divat” lehetett a szolnoki képeslapok kiadói körében. Mutattam már be korábban egy szinte ugyanilyen kivágásban, talán egy-két évvel később készült, Kalántay kiadású, ugyancsak a szolnoki iskolasor előtt tisztelgő anzikszot.
Az iskolasoron túl, homályosan a Baross utca Gólyán túli része, sőt talán a Kossuth téren álló Népbank teteje is látszik. A fotó jobb oldalán azonban még egy hosszú fakerítés tűnik fel, ami a korabeli Baross utca 62. számú telekhez tartozott. Ennek a helyére kerül majd a hatvanas évek második felében a körerkélyes vasutas bérház, illetve a Jólét ABC, és kettő közötti Bálvány utcai „lakótelep” bejárata. Ezen a lassan kilencven éves felvételen nehezen vehető ki, de az érdekesség kedvéért talán érdemes megjegyezni, hogy a fakerítés után nyílt a rövidke Dr. Bécsi János utca, ami a Barosst a Horthy Miklós – ma már József Attila – úttal kötötte össze.
Ennek a felvételnek egyébként igazi különlegessége, hogy a legtöbb képeslaphoz hasonlóan nem üres utcarészletet mutat, hanem egy élettel teli várost. Legalább ketten az utca tisztogatásával vannak elfoglalva – a „bábaképző” sarkánál és a fakerítés végénél -, cipekedő asszonyok, katona és elegáns hivatalnok is látható a képen. A fiúiskola előtt mintha egy hordókkal megrakott szegér „parkolna”, vele szemben pedig egy rövidnadrágos fiatalember kerékpározik a fotós irányába. Természetesen, a megfelelő oldalon halad, hiszen e fotó készítése után csak bő évtizeddel tér át Magyarországon a közlekedésben a bal oldaliról a jobb oldalira.
