A szolnoki Szász Attila új nagyjátékfilmje inkább szól a családon belüli erőszakról, mint a második világháború utáni időszakról. Mintha az elmúlt hetvenöt évben semmi sem változott volna. Mindezt egy rendkívül izgalmas, pszicho krimibe ágyazva meséli el négy remek főszereplő segítségével.
A nézőtéren elsőre azt láttam, hogy van egy jó alapötlet, ami nem jön le a vászonról. Aztán a közönségtalálkozón kiderült, milyen keretek, korlátok között készült Kárpáti György Mór Guerilla című mozija, és megértőbb lettem. A nézők részéről is megérdemel egy lehetőséget egy első film.
A nyitójelenet elcsépelt. A játékidő jelentős részében egy autóban egymás mellett ülő és beszélgető főszereplők filmezése nem túl izgalmas. A végkifejlet sejthető, mégis sántít. A két főhőstől is többet vártam, amiért a mellékszereplők sem kárpótolnak. Szóval több sebből vérzik a Most van most.
A Kölcsönlakás az év legjobb magyar mozifilmje. De csak azért, mert idén még nem mutattak be másik magyar játékfilmet. Nincs kétségem afelől, hogy minden premier egyre lentebb taszítja majd Dobó Kata első filmjét a hazai gyártású mozik listáján. Mert csak a színészek mentik a menthetetlent.
Katarzis. Ezt éreztem a Tizenkét dühös ember szolnoki előadása után. És megkockáztatom: megszületett az évad előadása. Sőt! Parádés színészi játékok keltik életre az egyébként is remek, az ötvenes években játszódó darab karaktereit. Ami mégis aktuális és kiáll az emberi értékek mellett.
