Mondhatnám, hogy szerencsétlen egybeesés a Szolnokon egyszerre látható Munkácsy és Bokros László kiállítás, hiszen az előbbi kicsit elhomályosítja az utóbbit. Pedig aktív éveinek a felét Szolnokon töltő Bokrost sem lenne szabad kihagyni, sőt! Mert azt hiszem, sokunk régi, szolnoki ismerőse.
Megvan a Szombat esti filmkoktél című összeállítás, ami a nyolcvanas évek elején ment a Magyar Televízióban, és a Menő Manóval kezdődött. Na, abban voltak hasonló krimik, mint a Nyolc nő. Egyszer szórakoztattak, még frászt is hoztak ránk, de aztán el is felejtettük őket.
A szolnoki Munkácsy-kiállításon természetesen nincsenek itt a legismertebb Munkácsy alkotások. Mégis egy olyan különleges tárlat látható a Szolnoki Galériában, amely a fő művek vázlataira, az azokhoz vezető művészi útra épít. Klassz lenne, ha április 7-ig legalább százezren megnéznék.
A Rossz versek nem egy pörgős történet. Sőt, még azt se mondanám, hogy egyáltalán van sztorija. Inkább egy halom apró, egymáshoz kapcsolható mozaik, amelyek a szakítását feldolgozni próbáló főhős fejéből potyognak elénk. Generációs film? Melyik generációé? Ahányan nézzük annyiféle.
Goda Kriszta új filmje minden fanyalgás, remakezés, címadási vita ellenére nemcsak remek év végi vígjáték, hanem olyan tanulságos dráma is, amiben az operatőr, a rendező és színészek is elsőrangú munkát végeztek. A BÚÉK feloldása más is lehetne, de ezt döntse el mindenki a mozikban.
