Az emberek között nincsenek istenek. A legnagyobb történelmi személyeknek is voltak esendő, kisszerű pillanataik. Talán ezért tudtak naggyá válni. Azokban a történelmileg szerencsésebb fejlődésű országokban, ahol a hősökről is lehet emberként beszélni. Például Sir Winston Churchill-ről.
Hagyomány, hogy karácsony előtt nyitják meg a Szolnoki Művésztelephez kötődő alkotók éves "beszámoló" kiállítását Ünnep címmel. A Művésztelep saját kiállítótermében, január végéig látható tárlat számomra inkább ajándék, ami fejben hazavihető, és kitarthat a következő decemberig.
Mácsai Pál miatt ültem be a Volt egyszer egy Németország című német mozira. És egy olyan filmet kaptam, aminek nem akartam, hogy vége legyen. Mert bár nehéz időkben, nehéz kérdéseket vet fel, emberi hangon mesél emberi történeteket. Ráadásul rólunk is szól vagy szólhatna.
Eltelhet ötven vagy majdnem száz év, változhat a kor és a környezet, a férfi és a nő rejtelmes viszonya örök marad. Két egyfelvonásos, két különös helyzet, két külön térben a Szín-Mű-Helyben, amiket a rendező és Mihályi Győző kötnek össze. Gondolkodtatva kapcsolnak ki.
Egy szállóige biztos, született a Viszkis című filmben. Miként az sem kétséges számomra, hogy Antal Nimród 126 perce legalább annyira megosztja majd a közönséget, mint Ambrus Attila személye. Jelenleg én is csak abban vagyok biztos, hogy az tud róla véleményt mondani, aki megnézi.
