Egy kiállítás nem feltétlenül a csillogó körülményektől, a milliós értékű tételektől és a bemutatott dolgok mennyiségétől jó. Sőt, az sem feltétel, hogy a kiállított tárgyak egy szakgyűjteményé legyenek. Lehet közösségi tárlatot is csinálni, sok apró érdekességgel.
Ha az itthon is nagy népszerűségnek örvendő La La Land (Kaliforniai álom) egészen az Oscar kapujáig menetelhetett, akkor az elriasztó című Pappa pianak dobogóra kell kerülnie a magyar filmek idei nézettségi versenyén. Nem bánják meg, ha jegyvásárlással Önök is besegítenek.
Szerencsére a Múzeumok éjszakája már délután - sőt néhol reggel - elindult, így volt némi esély, hogy a rengeteg különleges programból legalább néhány beleférjen a napba. A szolnoki kínálatból a Mártírok templomát, az Ipartestület székházát és a Hadkieget tudtam megnézni.
El kell fogadnom, hogy miként a divatbemutatók kifutóinak ruhái sem a hétköznapoknak szólnak, úgy vannak filmek, amelyek a szakmának és a fesztiváloknak készülnek. Számomra a Jupiter holdja ilyen, mert az ünneplése ellenére sem áll össze, hogy mit akart a rendező.
A Tiszavirág Fesztivál miatt ez egy rendhagyó hét a blogSzolnokon, így az Ajánló rovatban sem utólag mondok véleményt a látottakról, hanem most valóban ajánlani fogok. Olyan programokat, amiket ha a forgatag és a találkozások engedik, nem szeretnék kihagyni.