Mi lesz a régi reklámokkal? Általában elfelejtsük és/vagy kidobjuk őket. De kinek a dolga kidobni egy elavult vagy leszakadt óriásplakátot? A hirdetésen szereplő cégé? A hirdetést kihelyező vállalkozásé? A táblahelyet bérbeadó tulajdonosé? Gát lévén a gátőré? Vagy a városi köztisztasági cégé? Netán az enyém, ha már észrevettem a Szandai rétre vezető lépcső mellett? Csak azért értetlenkedem, mert a szerintem egyértelmű válasz ellenére is ott éktelenkedik néhány óriási, plakátból gyűrt szemétgalacsin.
Többször háborogtam azon, hogy az önkormányzti képviselőinkről szinte semmi sem derül ki a város honlapján. Aztán november körül megjelentek ez első életrajzok az önkormányzat/közgyűlés/képviselők ül alatt. Ám lassan négy hónap is kevés volt ahhoz, hogy teljes legyen a lista. Pártállástól és a mandátumszerzés módjától függetlenül vannak még képviselők, akik annyival nem tisztelnek meg bennünket, választókat, hogy néhány alapvető dolgot elmondjanak magukról. Megtehetik.
Tudom, hogy két külön intézmény. Azt is, hogy nem ugyanaz a fenntartójuk. Miként azt is láttam, különböző időben zajlott a két épület hőszigetelése. Szóval az objektív okokat értem. Szubjektív szellememmel azonban nem tudom felfogni, miért nem lehetett a Tiszaparti sétányon egymás mellett álló, két középiskolát egyformára burkolni. Nem attól vannak, hogy különböznek.
Egyesek szerint azért kell örülni a Magyar Rádió egykori szolnoki stúdiója tervezett elbontásának, mert legalább megszűnik a körülötte lévő szemétdomb. Támadt némi mozgolódás az épület körül, így még inkább láthatóvá vált az udvarára bedobált szemét. Kérdés, hogy az ott kinek a szemete? Na meg az is, hogy a szemetelés megszüntetésének a legjobb módja-e, ha e történelmi épület helyére parkolóházat építünk? Gondolkodjunk!
Nem sokkal fél három után jártam a Kossuth és a Jókai út találkozásánál. Az órára pillantottam. És megállapíthattam, hogy ősz óta senkit sem érdekel, hogy a Szolnok főutcáján lévő nyilvános óra pontos vagy sem. Bár emlékeim szerint évek óta így van ez. Tavasszal már majdnem pontos lesz. De mi értelme egy ilyen órának? Haszontalan. Elfeledett. Csak csúfítja, és nem szolgálja a várost.