Úgy tűnik, Szolnokon bármikor lehet azon bosszankodni, hogy néhányan hirdetőoszlopnak tekintik a fákat. No meg azon is, hogy az illegális hirdetők ellen immár évek óta nem tud semmit sem tenni a város. Nehéz eldönteni, hogy a hülyeség vagy a tehetetlenség a bosszantóbb. A téma örök.
Sajnos nincs abban semmi különös, hogy a lomtalanítás nyomai ugyanolyan lassan tűnnek el Szolnok utcáiról, mint tél végén a kidobott karácsonyfák. Mert valami későn került a ház elé. Mert széttúrták a halmokat. Mert a szállítók is belefáradtak. Mindegy is, miért. A nyomok hetekig, hónapokig állítják ki rólunk, szolnokiakról - mindannyiunkról - a szegénységi bizonyítványt.
Egy épület karakterét felújítás címén alapvetően megváltoztatni, szerintem olyan, mintha egy régi versben kicserélnénk a ma már alig használt szavakat, és itt-ott aktualizálnánk, a rímeket és a versszakok számát meghagyva. A József Attila úton álló, legalább 50 éves, egykor a Térképészeti Hivatalnak otthont adó épülettel nagyjából ez történt. Ráadásul az eredmény az egyen hungarocell borítás, egyforma vakolat és a mindenünnen visszaköszönő műanyag nyílászárók. Lehet, hogy korszerű, de unalmas lett a valamikor majolikával borított egyedi kinézetű épület.
Biztos, hogy a város egyik legszebb pontjára, a színház elé kell kihelyezni ezeket a szelektív kukákat? Az is biztos, hogy három parkolóhelyet kell ezeknek elfoglalniuk? Híve vagyok a szelektív hulladékgyűjtésnek, de azért a városkép sem egy utolsó szempont. Miként előadások idején a parkolás sem. Éppen ezért nem lehetne ezeket a kukákat a színház melletti parkolóba, esetleg a mögötte lévő utcába "elrejteni"? Hogy a nemes cél, a városkép és a kényelem is megmaradjon.
Látszólag teljesen rendben van. Sőt! Még nem rúgták ki az ablakát, a pad és a tető is a helyén. Tehát nem is panaszkodjunk. Az idióta firkálások megszokottak. A vadplakátok elkerülhetetlenek. A pad alatt kibújó gaz vicces. A kissé koszos üveg meg a hibahatár. Buszmegálló anno 2015 Szolnok. Lehetne másmilyen is vagy lentebb adjuk/adtuk az igényeinket?