Tudom, durva, hogy a Tisza-part sétányának új korlátján lévő firkákról nekem egy durva, középkori törvény jut eszembe. Igen az, ami a tolvajok kezéről rendelkezett. Mert szerintem ezek az agyatlan amőbák, akik csak így tudnak nyomot hagyni maguk után, a rendet és a szépet lopják el tőlünk. De rácsapnék a kezükre!
Tudom én, hogy nem vagyunk egyformák. Tisztában vagyok azzal is, hogy mindenkiben ott lakozik az örök gyerek, a játékos ember. Elismerem, hogy a vizes föld, a sár remekül formázható és nyomot is lehet vele hagyni. De én mekkora primitív vagyok, hogy eszembe nem jutna sárral egy szobor talapzatát kenegetni. És az ilyesmi még ki is veri nálam a biztosítékot.
Hogy a közterületeseket nem zavarja, azon egy ideje már nem csodálkozom. Azon viszont igen, hogy nincs ebben a városban egy műemlékes vagy építész, aki határozottan kimondaná: ez nincs rendben. Érthetetlen az is, hogy a Városházáról nem látszik: a százmilliókért felújított Kossuth térhez ez a tábla nem illik. Ez így a városmarketing legalja, a tér megmentéséért végzett minden eddigi munka szembeköpése.
Nem vagyunk egyformák, eltérő dolgok tetszenek, más reklámok jönnek be. De azért nagy lehetőségeket rejt a fröccsöntő ipar és a naív szobrászat számára, ha a Szent Miklós Gyógyszertár után a Kossuth, a Széchenyi, vagy a Pelikán és a Pingvin patikák is hasonló, városképileg minimum érdekes marketingeszközhöz folyamodik.
Amíg működött, addig is a város egyik legnívósabb vendéglátó-ipari egysége lehetett a Tallinn városrész Korty Borozója, ahol a felirat szerint még nyerőgép is üzemelt. Így bezárva, pusztulva, az igényes, csupasz hirdetőtábla mellett viszont már csak egy ócska faház. Viszont a városrész és Szolnok szégyene, a nemtörődömség reklámja.
