A belváros egyik forgalmas pontján, a Mészáros Lőrinc utcán éktelenkedik egy ideje ez a lassan beszakadó, kilyukadó csatornafedél. Nem tudom, kinek kellene észrevennie még az előtt, hogy egy autó, vagy egy gyalogos alatt beszakadna. Kié az út? Kié a csatorna? Kié a város? Ha beszakad, kiderül.
A város egyik legszebb szecessziós épülete volt a valamikori Mezőgazdasági Takarékpénztár az Arany János és a Kossuth út sarkán. Nem a múlt században épült, hanem korábban. Az egy dolog, hogy a díszei mára elkoptak. De, hogy a csatornából fa kezdjen kinőni, az az igénytelenség jele. Pedig, akik használják, önmaguk méltatására tettek már emléktáblát a ház falára. Létrát viszont még nem találtak.
Tudom, durva, hogy a Tisza-part sétányának új korlátján lévő firkákról nekem egy durva, középkori törvény jut eszembe. Igen az, ami a tolvajok kezéről rendelkezett. Mert szerintem ezek az agyatlan amőbák, akik csak így tudnak nyomot hagyni maguk után, a rendet és a szépet lopják el tőlünk. De rácsapnék a kezükre!
Tudom én, hogy nem vagyunk egyformák. Tisztában vagyok azzal is, hogy mindenkiben ott lakozik az örök gyerek, a játékos ember. Elismerem, hogy a vizes föld, a sár remekül formázható és nyomot is lehet vele hagyni. De én mekkora primitív vagyok, hogy eszembe nem jutna sárral egy szobor talapzatát kenegetni. És az ilyesmi még ki is veri nálam a biztosítékot.
Hogy a közterületeseket nem zavarja, azon egy ideje már nem csodálkozom. Azon viszont igen, hogy nincs ebben a városban egy műemlékes vagy építész, aki határozottan kimondaná: ez nincs rendben. Érthetetlen az is, hogy a Városházáról nem látszik: a százmilliókért felújított Kossuth térhez ez a tábla nem illik. Ez így a városmarketing legalja, a tér megmentéséért végzett minden eddigi munka szembeköpése.
