2026.01.16. (péntek)

ArcOK

A Viszkis üldözője

Hagyó Tamás szendvicsevését és szemvillanását eddig több mint kettőszázezren látták a mozikban Antal Nimród Viszkis című filmjében. A Szolnokon élő kaszkadőr nem először tűnik fel a filmvásznon: rendezte már Angelina Jolie, volt partnere Nicolas Cage. A vászonig vezető útról is beszélgettünk.

Őrnagy karmester a csapatjátékos

Aki járt már városi ünnepségen vagy nagyobb szolnoki rendezvényen, biztosan látta már munka közben Molnár János őrnagyot. Aki hivatalosan idén nyár óta a Légierő Zenekar Szolnok karmestere. Beszélgetésünkben Káltól Miskolcon és Egeren át követtük útját Szolnokig, ahol 23 éve él.

Elköltözött A Kardos

Kevés szolnokibb szolnokit ismerek nála. Itt született, több évtizeden át itt dolgozott, fotók ezrein örökítette meg a várost és a helyieket, szolnoki fotósként tartják számon. Szeptember elején mégis az Alpokalján, új otthonában beszélgettünk. Egy életet élni tudó, boldog emberrel.

Az utolsó bárzongoristánk

Húszéves kora óta bárzongorista akart lenni. Ötven éve előadóművészi engedélye van. Idén lesz hetvenhat éves, de hétvégenként még ma is rendszeresen játszik, sőt egy jazz formációban is benne van. Naponta gyakorol. Bánfi Miklós, Szolnok utolsó bárzongoristája.

Mindig zsongjon a könyvtár!

Hétszázezer kötet, 58 kolléga, 6 telephely, 45 kiskönyvtár a megyében. Számokban ezekért felel Czakóné Gacov Katalin, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény alig egy éve kinevezett igazgatója. A lényeg azonban a számok mögött, a könyvekben és az emberekben van.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum