2026.01.17. (szombat)

ArcOK

Szolnokról Fehérvárra

Pogány Gábor Benő, szolnoki szobrászművész Aba-Novák Vilmost ábrázoló köztéri szobrát augusztus 26-án avatják fel Székesfehérváron. A Szolnokhoz is sok szállal kötődő festőművészről, a szobor megszületéséről és Fehérvárra kerüléséről beszélgettünk az alkotóval.

Rendező, sofőr, képviselő

Fodor Tamás színész, rendező, 1986-tól 1994-ig a Szigligeti Színház tagja. Volt főrendező, majd miután 1990-ban országgyűlési képviselő lett, rendezőként folytatta. Az SZDSZ színeiben indult Szolnokon, egyéniben nem, a megyei listáról viszont bekerült a rendszerváltás utáni új parlamentbe.

Szerettem csinálni

Petronyák László a rendszerváltás utáni első Országgyűlésben négy éven keresztül képviselte Szolnokot. Interjúnk második részében az első ülésnapról, a sikerekről, a Szolnoki Főiskola megmentéséről és a számon tartott kudarcról is beszélgettünk.

Gumibotozástól a mandátumig

Petronyák László Szolnok rendszerváltás utáni egyik első országgyűlési képviselője, aki a Magyar Demokrata Fórum (MDF) színeiben szerzett mandátumot 1990 tavaszán. Interjúnk első részében az MDF-hez való csatlakozásáról, az első kampányról és a mandátumszerzésről beszélgetünk.

A szeretet ölében

A reggeli futásból érkezett a beszélgetésünkre, majd indult tovább a Chioggiai csetepaté próbájára. Közben már játszik a Sárga liliomban, hétvégén pedig a Szín-Mű-Helyben lesz premierje az Utazás az éjszakában című darabban. Barabás Botond tizedik évadját kezdi Szolnokon.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum