blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Bírói szerencsekívánság a Szapáryval

Százhat év távlatából azt gondolom, két egykori iskolatárs levelezéséből maradt ránk Róth Dezső elképesztően éles és gyönyörűen színezett szolnoki képeslapja, ami a Szapáry utca mai elejét, akkori végét, igazi fénykora előtti pillanatában mutatja. Hogy az út közepén álló férfi mit gondolt a fotósról, szintén csak találgatni lehet.

Őrnagy karmester a csapatjátékos

Aki járt már városi ünnepségen vagy nagyobb szolnoki rendezvényen, biztosan látta már munka közben Molnár János őrnagyot. Aki hivatalosan idén nyár óta a Légierő Zenekar Szolnok karmestere. Beszélgetésünkben Káltól Miskolcon és Egeren át követtük útját Szolnokig, ahol 23 éve él.

Ajándékok a Zagyvából

A pulttól az utcára kígyózós sorokat elnézve, minden héten lehetne írni a Zagyva cukrászdáról, sokak számára a családi ebédek és ünnepek megkerülhetetlen pontjáról. Ahol nem ülnek a babérokon: hajtanak, gondolkodnak. És micsoda aprósütemény-sorozatot alkottak már megint?

Tíz tucat a Galériában

Talán van hírértéke, hogy a Szolnoki Galéria - az egykori zsinagóga - látogatható. Az viszont lehet szubjektív információ, hogy az év végéig egy rendkívül eklektikus, ugyanakkor kifejezetten gazdag és szórakoztató képzőművészeti kiállítás látható benne. Közel százhúsz alkotásból.

Csata a Békás szökőkútnál

Azzal kezdődött, hogy a Vörös Csillag mozi hátsó kapujánál, a Sütő utcában, Misit megrakták az MTH-sok. Azt mondták, azért, mert amikor jött kifelé, rácsapta a vasajtót a vezérükre. De ez nem igaz! Mindenki tudja, hogy Klári miatt kalapálták el, aki az MTH-sok bandavezérének is tetszik. Nem hagyhattuk szó nélkül, hogy egy gimist megraktak a szakmunkások.

Kiemelt

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

Milliós bevétel?

Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
spot_imgspot_img