Szolnok rockzenei életében a '90-es évek elején tűnt fel az Adam 30 zenekar, aminek egyetlen, bolti forgalomba is került kazettáját 1994-ben a Pap Béla vezette kis, helyi kiadó jelentette meg. A vinyilen és CD-n 30 év után újra kiadott anyag apropóján beszélgettünk Szolnok zenei mindenesével.
Szolnok nem attól lép új korszakba, hogy a városházán megváltoznak a névtáblák, hanem attól, ha sok minden másként történik majd, mint eddig. Öt éve írtam egy kívánságlistát, amiből szinte semmi sem valósult meg. De a remény hal meg utoljára. Most is írok egyet, aztán majd meglátjuk.
A blogSzolnok 14 éves történetében először fordul elő, hogy leírom Szalay Ferenc, immár egykori polgármester nevét, de hát el kell ismernem, hogy szolnoki szubjektív élményportálom eddig még csak az ő városvezetése alatt működött. Ma egy korszak ér véget az életünkben.
Nem a legendás film és nem is a korábbi bemutatók replikája, hanem egy új, valóban ma is értelmezhető előadás a Szigligeti idei első premierje, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, amit úgy visz a hátán a főszereplő, Dósa Mátyás, hogy közben mindenki más is a maximumot hozhatja ki a szerepéből.
Szolnok lakosságának egy része vagy nem ismeri a naptárat, netán szövegértési problémái vannak, avagy nem járt (illetve feleslegesen jár) földrajzórára, így képtelen saját lakóhelye térképét, valamint az észak és dél fogalmát értelmezni. Persze az is lehet, hogy a "lomtalanítás" szóval való találkozás azonnali, kényszeres utcára pakolási reflexet indít be náluk, és annak is adjunk esélyt, hogy "leszarják az információkat". A többi városlakó meg szív miattuk. Napokig kerülgethetik a mások szemetét, amit közben "gondos kezek" széthúznák és átnéznek.
A Csepel D-705-ös platójának szélén Bíber Pál, a Verseghy Gimnázium testnevelője egyensúlyozott, de nem 1963-ban, hanem minimum egy évvel korábban. Még néhány kép arról a felvonulásról.
Ha megáll, hogy a 17 milliárdos NKA-pályázat döntnökei valóban „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést” követtek el, mit tettek a pénzhez jutók? Például Szolnokon?
A múlt század első évtizedében Szolnok már kerékpáros város. Legalábbis erre utal, hogy egy újabb 1905 és 1911 között készült szolnoki fotón bukkan fel biciklis. A Baross út felé tekert.
Az egykori Kossuth téri artézikút puttós szobra immár harmadik oldaláról is ismert. A „felnik” valójában „kerámia kompozíció”, és úgy tűnik, Zsoldos László készítette a Hegesztőt.