A mai napig csodálattal tölt el, hogy az előző századforduló környékén érdemes volt Szolnokról képeslapot küldeni a fővárosba a másnapi érkezéséről szóló üzenettel. Miként az is, hogy egyetlen ház felépítése vagy eltűnése miként változtatja meg egy utca képét. A korabeli retusálásokról nem is beszélve.
Bővülő történelem címmel nyílik kiállítás április 10-én a MNL szolnoki levéltárában. Az ajándékozás útján a Pozsonyi úti intézményhez került iratokból és fényképekből rendezett tárlatról Csönge Attilával, a Magyar Nemzeti Levéltár megyei intézményének igazgatójával beszélgettünk.
Az 5-ös troli egyik állomását ma is Szolnoknak hívják. Állítólag élelmiszerbolt is volt hasonló nevű. A fiatalok azonban csodálkoznak, ha kiderül, tőlük több mint ezer kilométerre van Tallinn városrész, egykori Tallinn mozi, étterem és iskola. Ötvenéves e megkopott kapcsolat az észt fővárossal.
Akik legalább annyi idősek, mint ameddig április 4-e nemzeti ünnep volt, azok e dátumra gondolva biztosan elkezdenek régi indulókat dúdolni. Nem azért, mert visszakívánnák azokat az időket, hanem mert az életünk részei voltak. Csak éppen 28 éve nem tudunk vele mit kezdeni.
"A 900 éves Szolnok egyik büszkesége a Tiszamenti Vegyiművek" - hirdeti a szocialista iparvállalat 1975-ös kártyanaptára abban az évben, amikor április 3-a, bár csütörtökre esett, a hét utolsó munkanapjának számított. A büszke gyár irodaháza és az előtte lévő park mára alaposan megváltozott.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.