blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Jóleső pimaszság

Maga a felirat - "nyugi átmászunk" - eredetileg az értelmetlen méretű falnak szólt. Pedig szólhatna az igénytelenségnek is. Mert egy magára picit is adó város közepén, egy valóban fölösleges átjárót mégsem ilyen igénytelenül kellene elzárni. És nemcsak a létrehozott vakfolyosó miatt, ami "remek" utcai kocsma lett. A feltehetően ifjú kéz odafesthetné azt is: "nyugi, mi ennél igényesebbek leszünk". Hiszek benn!

Szolnok szép, csak

Huszonöt szolnoki témájú festményét mutatja be Osman Sari "A város, ahol élek" című kiállításán, az ANKK Agóra Tabák Galériájában. Az isztambuli születésű, de lassan három évtizede köztünk élő festőművésszel a május 7-ig látogatható tárlat apropóján Szolnok szépségeiről is beszélgettünk.

Múltról mesélő megállók

Kőolajkutató, BVM, ERDÉRT, Béke TSZ, Vegyiművek, Cukorgyár, Stella d'Oro. A szolnoki buszmenetrend megállónevei. Amelyek ma már nem létező, egykor nagynevű, sokakat foglalkoztató vállalatokra és így a múltunkra emlékeztetnek. Talán nem tűnnek el úgy, mint az MTH megálló.

Kereskedő kereső

Eladót felveszünk. Pár éve nem hittem volna, hogy visszatérnek ezek a feliratok a szolnoki üzletekre. A baj csak az, hogy eladót talán lehet találni, de kereskedőt szinte lehetetlen. Pedig van néhány utolsó mohikán a városban, akiktől nemcsak vásárolni jó, de a szakmát is el lehetne lesni.

Vígjátékon sírni

Nem azért sírtam a Brazilok egy-két jelenetén, mert hibás lenne a film műfaji besorolása, vagy közpénzégető bénázás menne a kamera előtt, hanem mert olykor megható, olykor fájó igazságokkal szembesít. M. Kiss Csaba a Tisza moziban is látható első játékfilmje nem tökéletes, de fontos.

Kiemelt

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

Milliós bevétel?

Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
spot_imgspot_img