blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Hétköznapok becsülete

Sokkal több hétköznapi ebédet fogyasztunk, mint ünnepit. Emiatt érdemes megbecsülni azokat a helyeket, ahol a hétköznapokat is tisztességesen, sőt vállalhatóan és szerethetően oldják meg. A jó konyhát, a normális árakat, a rendes kiszolgálást, azaz a becsületes munkát visszaigazolja a közönség.

Egy, kettőben, háromszor

Nincs harag. És bosszút se akarok állni. Igaz, nem is nagyon menne. Mert ki vagyok én? Csak egy nyugdíjas. Aki ma reggelig a nyugdíj mellett a gipszelőben is dolgozott. Állítólag nem is rosszul. A kollégák szerettek. Meg a betegek is. Aztán jött az az ember. Egy ember, aki két különböző rendszerben, háromszor tudott kirúgatni. Neki csak születni volt nehéz. Nekem meg élni.

Milyen vas?

Van néhány fura vastárgy Szolnokon, amelyeket valahogy ugyan meg tudok magyarázni, de nem vagyok biztos, hogy helyesek a válaszaim. Ezért gondoltam megosztom a Xavéri Szent Ferenc templomon, a volt Tárházon és Kossuth téri bérházon található vasakkal kapcsolatos kérdéseimet.

De november 7-én…?

Szeretnénk elfelejteni ezt a napot, amit utoljára 28 éve ünnepeltettek meg velünk rendesen. Szolnokon is. Mert itt is lengett a vörös zászló, osztották a jutalmakat, avattak és zengett az internacionálé meg a szovjet himnusz. Akkor senki nem gondolta, hogy egy-két év, és inkább nem is beszélünk róla.

Értelmetlenül – Betörve

Hogy pontosan mi célt szolgáltak a Tiszaparti sétány monitorjai, nekem nem sikerült megfejteni, mert vagy nem működtek, vagy hibaüzenetet küldtek, amikor próbálgatni akartam őket. Lehet, hogy más is hasonlóan járt párszor, és ököllel fejezte ki nem tetszését? Tette annyira értelmetlen volt, mint a hónapok óta semmire se jó utcai monitorok.

Kiemelt

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

Milliós bevétel?

Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
spot_imgspot_img