Annyi pad van a Verseghy parkban, nem értettem, miért éppen mellém ült le. Az őszi napsütésben, kigombolt kabátban, a pad támláján szétvetett karokkal süttettem az arcomat, amikor éreztem, valaki nekidől a kézfejemnek. Elnézést! Mondta. Bocsánat! Mondtam riadtam, és elkaptam a kezem. Csak ekkor néztem meg jobban a nagykabátos, sálas, kalapos, maga mellé botját letámasztó öregurat. Minden vasárnap itt ücsörgök. Tette hozzá.
Lehet azon vitatkozni, hogy a szolnoki József Attila szobor hasonlít-e a költőről ismert portrékra, bennünk élő képre vagy sem. Azt azonban ne vonjuk kétségbe, hogy az egyik legtöbbször megmintázott költőnknek Szolnokon is helye van. Azt meg fogadjuk el véleményként, hogy a mainál talán jobb helyen is állhatna a mi József Attilánk - de hozzá ne nyúljon valaki!
Vagy divatos férfi és női holmit, esetleg cipőt, ráadásul hitelre is. A Szolnok, Kossuth tér 9. szám alatti Városházáról beszélünk, igaz majdnem hetven évvel ezelőtt, amikor a szolnoki "Takarékosság" nevű kereskedelmi vállalkozás megjelentette reklámkiadványát, benne 66 helyi üzlet címével és tevékenységével.
A megyei levéltár immár három évtizede megjelenő évkönyveivel két, egymásnak némileg ellentmondó probléma van. Az egyik, hogy csak évente jelenik meg. A másik, hogy időt próbálóan vaskos és tartalmas. A 30. Zounukot is legalább annyira érdemes végigolvasni, mint várni a folytatást.
Nem kell egyetértenünk, de engedtessék meg, hogy azt gondoljam: Szolnok szegényebb lett a Tiszaliget bejáratánál 1970 óta álló szobor elbontásával. Elfogadom, ha valaki mást gondol, csak nem értem, miért éppen most jött az ötlet. Rosszindulatú magyarázataim vannak, amik miatt sok szobrot féltek.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.