blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Utcasoroló (65.): A kishal eltűnt utcái

Szolnok mai területén soha sem volt Lenin utca vagy Lenin tér, csak negyedszázadon át Lenin park, és húsz évig Lenin körút. Ez utóbbit azonban nem a rendszerváltás tüntette el a város térképéről, hanem Szandaszőlős újbóli Szolnokhoz csatolása. Még néhány ismerős névvel együtt.

Hét szomorú szemafor

Lehet, hogy guinness rekordnak kellene bejelentenünk a Mártírok útja végén, a néhai papírgyár közelében álló hét darab, évek óta csak fehéren villogó vasúti jelzőlámpát. Amelyek ki tudja, mikor "láthattak" utoljára mozgó vonatot? Talán vannak még közöttünk olyanok, akik a hét lámpa bármelyikét látták tilosat jelezni. Vajon ki fizeti ezt a hét fehér villogást?

Siker is lehetne

A Rejtő Jenő életéről szóló A fekete múmia átka című tévéfilm olyan alapmű, ami után Madarász Isti bármelyik alkotását hajlandó vagyok megnézni. A Hurok után pedig immár hozzátehetem, hogy kíváncsian várom a rendező harmadik filmjét, ami végképp eldönti a helyét a honi filmiparban.

Érdekes kép sok kérdéssel

Ez egy számomra rendkívül érdekes légifelvétel Szolnokról, aminek jó lenne tudni a keletkezési körülményeit és pontos idejét. Az világos, hogy a szolnoki Tárházat mutatja fénykorában, azaz biztosan 1935 utáni a kép. De vajon ki volt Farkas Ferenc, aki a felvételt készíthette?

Kettő egyszerre

Az utazás arról szól, jó elmenni, az otthon pedig arról, jó megérkezni. Így foglalható össze az április 15-17-ei szolnoki Utazás kiállítás és a párhuzamosan zajló Otthon és Kert Expo koncepciója. Az ingyenes rendezvényekről Molnár Lajos Milánnal, az Aba-Novák Agóra igazgatójával beszélgettünk.

Kiemelt

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

Milliós bevétel?

Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
spot_imgspot_img