Látszólag két férfi, két régi barát ideiglenes összeköltözéséről, a valóságban a hétköznapi, több éves, normális párkapcsolatok nehézségeiről szól nevettetve a Szín-Mű-Hely idei első bemutatója. Kiss József Furcsa párja egyáltalán nem fura, sőt inkább ismerős, ahogy a kényszeredett kacajok is.
Ha Marty McFly ma véletlenül Szolnokra érkezik, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Doki időgépét valaki megbuherálta, mert nemcsak időben, de térben is ugrott. Persze, ha ez előfordul, cseppet sem fogok csodálkozni, ha Marty nem egy DeLoreannel, hanem egy Skoda Rapiddal érkezik.
Mészáros István Pulcher és Kautzky Armand főszereplésével állítja a Szín-Mű-Hely színpadára Neil Simon Furcsa pár című vígjátékát Kiss József, a Szigligeti Színház művészeti vezetője, akivel a darab születése mellett a következő bemutatókról is szót ejtettünk.
Sajnos nincs abban semmi különös, hogy a lomtalanítás nyomai ugyanolyan lassan tűnnek el Szolnok utcáiról, mint tél végén a kidobott karácsonyfák. Mert valami későn került a ház elé. Mert széttúrták a halmokat. Mert a szállítók is belefáradtak. Mindegy is, miért. A nyomok hetekig, hónapokig állítják ki rólunk, szolnokiakról - mindannyiunkról - a szegénységi bizonyítványt.
A szolnoki padlás mégis más. Így kell klasszikust színpadra állítani. Radó Denise nem írta át a Presser-Sztevanovity-Horváth féle musicalt, hanem minden fontosat meghagyva, elmesélte máshogyan. A kitűnő közreműködőknek köszönhetően megkockáztatom: jobban, mint eddig bárhol.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Képeslapok alapján jelenleg csak azt jelenhetem ki biztosan, hogy 1905 és 1907 között Szolnokon már bringáztak, a két háború között pedig árusítottak is kerékpárt. A képek mesélnek.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.