Követeljük a Kossuth téri szökőkút felszámolását, a szobrok eltávolítását, a virágágyások megszüntetését, a mindenféle zöld növények kiirtását, a díszburkolat leaszfaltozását, hiszen Szolnoknak parkolókra és rakodóterületekre van szüksége minden mennyiségben, mindenütt, mindenkinek az otthona, munkahelye és úti célja közvetlen közelében. Ja, nem is kell követelni. Még pár hét és megoldódik magától. Így lesz még élhetőbb Szolnok.
Kell-e bizonyítanom, hogy ez a recenzió az Eső legfrissebb számáról nem mesterséges, hanem hagyományos, azaz saját intelligenciával készült? Számít, hogy ki az írója egy jó irodalmi szövegnek? Elbizonytalanodtam. De talán Csukás István szövegeit még Csukás István írta.
Ezen a második világháború előtt kiadott szolnoki képeslapon nem az előtérben lévő békás szökőkút és nem is a háttérben látható Tisza szálló az igazán érdekes, sőt még csak a közterület akkori elnevezése - Tóth Tamás park - sem, hanem a már a helyén lévő Verseghy Ferenc-szobor.
A Szolnok ispán öröksége című kiállítás nem klasszikus múzeumi tárlat, inkább kedves ajándék a Damjanich János Múzeumtól a város lakóinak. Csak a szépre emlékezünk, mint amikor nagycsaládi ünnepek asztalánál megidézzük a közös múltat. Minimum 65 ezren kellene, lássák.
Ez az igényes kivitelű, jól karbantartott közműszekrény talán már a Damit is látta, de az is lehet, hogy még a Marx parkban állították fel. Hamarosan emléktábla kerül rá, hogy a város lakói soha se feledjék, mennyire tehetetlenek egy állami monopóliummal szemben. Persze más városból nem lehet ellátni a szolnoki Rozáriumig, így onnan nézve nem is zavaró ez a minden szabálynak megfelelő "utcabútor". Vagy rosszul gondolom, és ez egy műalkotás? A Rózsapark különleges dísze?
Nevezhető vígjátéknak egy olyan film, aminek közel két órája alatt talán, ha egyszer felnevetett a közönség. Kínjában. Ha nekem is lehetne még egy kívánságom: Dobó Kata többet ne!
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
