A nápolyi habos kávé pontosan olyan, mint bő három hónappal ezelőtt. Pedig akkor nem hittem, hogy Szolnokon újra ihatok ilyet. De vannak még csodák. Rá lehet csodálkozni az Aba-Novák Kulturális Központ sarkán, ahol ismét kinyitott a Frei Café.
Érdekes levelet hozott a világháló. Szerintem alkalmi email címről, valaki név nélkül arról érdeklődött, hogy kit érdekel a blogSzolnok. Tényleg, érdekel valakit?
Jó befektetés a belvárosi telek! Főleg, ha addig nincs vele gond és költség, amíg jó pénzért nem lehet elpasszolni, vagy beépíteni. Addig felveri a gaz, elönti a szemét, megszállják a kóbor állatok. Kit zavar mindez a város közepén? A tulajdonost és a hatóságokat biztos nem.
Külföldre nemcsak nézelődni, de látni és gondolkodni is megy az ember. Elvégezhet például matematikai műveleteket, elgondolkodhat történelmi távlatokon, és eszébe juthat, hogy ami máshol működik, az tulajdonképpen nálunk sem lenne ördöngösség.
Alig egy hónapja írtam arról, hogy a Tiszavirág híd korlátján sorra jelennek meg a szerelmesek lakatjai, nem törődve azzal, hogy a városvezetés még csak gondolkodik a lakatok helyén. Akkor kizártnak tartottam, hogy a lakatokhoz valaki hozzá merjen nyúlni.
Nevezhető vígjátéknak egy olyan film, aminek közel két órája alatt talán, ha egyszer felnevetett a közönség. Kínjában. Ha nekem is lehetne még egy kívánságom: Dobó Kata többet ne!
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
