Amikor ránézek erre a képre, az jut róla eszembe, hogy ha három és fél évtizede így nézett ki a város, akkor vajon milyen lesz újabb néhány évtized múltán. És mivel ma már alig készülnek képeslapok, mi őrzi majd a város mai képét?
Legalább egy éve emlékeztet ez a tábla, Szolnok egyik legszebb helyen lévő játszóterén arra, hogy vannak olyanok, akiknek gyermekkorából kimaradt a kulturált játszótér. Se gyerekszoba, se játszótér. A primitívség meg körbeér.
Május végéig egy ritka kincsestár időzik a közelünkben. Sok mindent láthattunk már a Szolnoki Galériában, de ennyire fontosat kevésszer. Megérthetjük, hogy miért lehetett a Friedmann Endreként született Robert Capaból a világ egyik leghíresebb magyarja.
Tessék délután elsétálni a Dózsa György utcába. Az utca felénél pedig beleszagolni a levegőbe. Ez persze kínzás lesz, mert a Gourmand Sütiház ilyenkor általában már vagy nincs nyitva, vagy üresek a pultjai. Ha a habos isler valóban szolnoki specialitás, akkor az egyik legfinomabb változatát itt készítik.
Bennem lehet a hiba, mert nálam kiveri a biztosítékot, ha egy autó a tilosban - ráadásul másokat zavaró helyen - parkol, és mellette ott áll egy rendőrautó. Igaz, a rendőrautó nemcsak tilosban, de prosztó helyen - a járdán, díszburkolaton - is várakozik. Bennem van a hiba?
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
A szolnoki Sütő és Jászkürt utcák elején, azaz az akkori Beloiannisz úti kereszteződések közelében a hetvenes évek elején készült a Bauer-gyűjteményben található, mellékelt két fotó.
