Mikor kerül végre a főtérre a firkálók kezére rácsapó városvédő szobra? Lehet meglepően élethű is! Mert a kislány összefirkálása kiver minden biztosítékot.
Nem szeretem a kávét. Lényegében csak a társaság kedvéért iszom, meg hogy kávézókba járhassak. Mert a kávézókat és a kávéházakat nagyon szeretem. Sőt! Szerintem egy város kávézók nélkül olyan, mint egy nő illatok nélkül. Lényegtelen.
Két dolgot egészen biztosan tudok. Egy: Fehér Bélát olvasni kell. Kettő: A rendszerváltás regénye még nem született meg - lehet, nem is fog -, viszont a rendszerváltás környékének Magyarországát megmutató könyvek sorába el kell helyezni az Alszik a doki Betlehemben című kötetet.
Amikor először kaptam levelet a megyei hadkiegészítési parancsnokságtól, nem én voltam a legboldogabb tinédzser Szolnokon. Sőt, még az épületet is utáltam, ahonnan aztán éveken keresztül jöttek a trikoloros szélű levelek. Talán ezért is vagyok elfogult azzal a kiállítással, amit ott rendeztek be, ahol egykor alsógatyában vártam a sorozóbizottság döntésére.
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
A szolnoki Sütő és Jászkürt utcák elején, azaz az akkori Beloiannisz úti kereszteződések közelében a hetvenes évek elején készült a Bauer-gyűjteményben található, mellékelt két fotó.
