Illúzióimat rég elvesztettem, de a remény nálam még mindig nem akar kimúlni. Bár, amikor egy helyi képviselő nincs tisztában a helyi médiaviszonyokkal, azért közel az elmúlás.
A darab megrázó, a díszlet egyszerűségében különleges, Kovács Krisztián is kiváló, ám kár ragozni: A semmi ágán lényegében Pertics Villő estje, egyben „jutalomjáték” és feladat a nézőknek.
A szolnoki Baross és Kápolna út kereszteződésénél álló Hasznos-házat 1915-ben örökíthette meg Szigeti Henrik, hogy aztán Kisné képeslapjának e példányát 1924-ban Budapestre küldjék.
Az elégedettekhez és a semmin sem háborgókhoz csatlakoznék: az legyen a legnagyobb bajunk, hogy galambszarban úszik a szolnoki állomás egyik/másik/sok padja. A jól van ez így, meg máshol vonat sincs álláspontot osztókkal egyetértve: tényleg legalább annak örüljünk, hogy van sín, megy rajta a vonat, még ha a fotózás napján 64 percet késett is az IC. A rajtunk kívülálló okok miatt vagyunk nehéz helyzetben véleményt formálók véleményét osztva: erről is a galambok tehetnek. Így élünk.
A megyeszékhellyé lett Szolokon még nem állt emeletes városháza, de már volt a helyi színügyet gyámolító egylet. Aztán jöttek a Scheftsikek és Fodor Dániel, meg 33 év vágyakozás.
Szigeti Henrik már a „szép Tisza-hídról” örökítette meg a Zagyva torkolatot. Aki viszont postázta ezt a képeslappá lett fotót, a szolnoki vártemplom tornyát már nem láthatta ilyennek.
Eötvös téri víztorony, néhai bölcsőde a torkolatban, Kossuth utcai palotasor, tárház, egykori malmok. A pusztuló Tisza szálló melletti felsorolást a szolnokiak gyorsan kiegészítették.
Mikor nyílhatott Szolnok első kávéháza, és volt a városban kávémérés? A helyi rendőrkapitány vajon engedélyezte a 0-24 órás nyitva tartást? Jutott eszembe a Fő a kávé című kiállításon.
Nyolc benzinkút a városban, a Május 1. Ruhagyár szolnoki Elegant boltja, a 60 szobával bővítendő Tisza szálló. Információk a Jubileumi Kereskedelmi Szakbizottság 1974-es kiadványából.
