2025.08.27. (szerda)

Az örök Tisza

Az örök Tisza

Dátum:

Egy nagyjából ugyanilyen a fotót ma is el tudnánk készíteni, ha az öt autót eltüntetnénk erről a képeslapról. Aminek a fotózási dátumát egyébként éppen az autók miatt a hatvanas évek közepére tenném. Szóval Hotel Tisza egykor és ma (is).

Egy nagyjából ugyanilyen a fotót ma is el tudnánk készíteni, ha az öt autót eltüntetnénk erről a képeslapról. Aminek a fotózási dátumát egyébként éppen az autók miatt a hatvanas évek közepére tenném. Szóval Hotel Tisza egykor és ma (is).

Amikor ez a fotó készülhetett a hatvanas évek közepén, akkor a Tisza Szálló már majdnem négy évtizede volt a város emblematikus épülete. Sőt, talán azt is kimondhatjuk, hogy a felépítésével megszabott új iránynak köszönhetően, a környék jó ideje már nem a mindenféle piacok és rakparti kikötők helye volt, hanem a város legnagyobb parkjának, egyik korzójának. Igaz, közben átélt egy világháborút, így a falai között láthatott nem kevés német és orosz katonát is. A háború utáni első helyreállítást követően pedig államosították, hogy aztán komoly versenyben álljon a Szapáry, majd Ságvári úti, a hatvanas évektől Ságvári körúti Nemzeti Szállóval. Bár nem hinném, hogy az ötvenes-hatvanas években komoly piaci versengésről beszélhetünk, maximum a legalább ezen a téren meglévő választás lehetőségéről. Visszaemlékezők szerint, akkoriban ez két nívós szállója volt Szolnoknak.

A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata által, minden bizonnyal némi reklámcéllal is megjelentetett képeslapot nézegetve, tényleg azt mondhatjuk, hogy ezt a fotót szinte ma is elkészíthetnénk. A szinte kifejezést csak azért kell használni, mert az épület két oldalán látható részletek miatt megbukhatna a kísérletünk. A szálloda udvarán ugyanis jó ideje nincs már magas törzsű rózsákból álló kert. Illetve hol vannak már azok a szállodán túl, a Táncsics utca torkolatánál álló lámpák, amelyek a hatvanas-hetvenes években szinte minden város képeslapján felbukkannak. A homlokzat, a kerítés, a fák ugyanilyenek most is, maximum az utca burkolata az, ami az utóbbi pár év fotóit markánsan megkülönbözteti a korábbi évtizedekétől.

És itt most természetesen ne foglalkozzunk a beltartalommal. Igen, az épület és környéke nyolc és fél évtizede szinte semmit sem változott, de hol vannak már azok az idők, amikor a Tisza volt az első szállodánk, éttermünk és rendezvényhelyünk. Ezt még akkor is meg kell jegyeznünk, ha sok vidéki város elsőszámú szállodájánál nagyságrendekkel szerencsésebb sors jutott a mi Tiszánknak. Mert legalább még áll, működik és nem az enyészeté, a pusztulásé, mint a pécsi, a szegedi vagy a miskolci testvérei.

Persze egy ilyen lassan fél évszázados képeslapnál nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fotón szereplő autókat sem. Főleg, hogy itt talán a korabeli vendégekről árulhatnak el valamit. A sorban legelöl álló nyugati kocsi – a márkáját nem tippelném – a rendszám alapján biztos, hogy olasz. Tehát vagy egy külföldi vendég járt vele Szolnokon, avagy az ekkoriban már visszamerészkedő külföldre szakadt hazánk fia. A harmadik jármű – talán egy Skoda – szerintem valami állami eszköz lehetett, míg a két gyönyörű Moszkvics, illetve a fehér Trabant a kádári kiegyezés szimbólumai.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Móra a Várkonyiról

A Móra Ferenc úti lakótelepet ábrázoló fotót Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész édesapja készítette valamikor a hetvenes évek közepén a Várkonyi téri toronyház tizenhatodik emeletéről. A kép érdekessége nemcsak a szinte még új lakótelep látványa, hanem a még felfedezhető régi Tabán és a Zagyva túloldalán álló különös épület.

A nyitás képe

Ez a soha el nem küldött képeslap szerintem nem sokkal a Tisza Szálló megnyitása előtt készült. Talán azzal a céllal, hogy az első vendégeknek legyen min üdvötletüket küldeni a 26 szobás új hotelból. Talán nem baj, ha felidézzük, honnan indult ez a mára megkopott, egykor szép épület.

A szolnoki Hungária kávéház

A néhai szolnoki Hungária kávéházba érkező reggeli lapokat és egyéb küldeményeket a Baross utca 1. szám alá kellett címezni. Bár úgy tűnik, a földig érő ablakos helynek inkább a Szapáry utcáról nyílt a bejárata. Igaz, a keleti oldalára ülők a Gorove utcán keresztül akár a Kossuth térig is elláthattak.

Színes Baross utca

Akár festmény is lehetne ez az 1915-ben postára adott képeslap. Ám a reklámtáblák és a le nem mázolt feliratok miatt tűnik egyértelműnek, hogy egy fekete-fehér fotót próbáltak utólag színessé varázsolni. Hinni szeretném, hogy a piktor a házak színét illetően nem hazudott.