2025.10.13. (hétfő)

Egy évszázad anzikszai

Egy évszázad anzikszai

Dátum:

A képeslapok különleges forrásai egy város történelmének. Egyrészt eltűnt házakat, tereket, hangulatokat őriznek, miközben arról is mesélnek, kik és mikor kezdték a várost fotózni, aztán a képeiket árusítani. Persze az anzikszok hátoldala is érdekes, hiszen személyes történeteket őriznek.

A blogSzolnok még gondolat sem volt, amikor elkezdtem a várost ábrázoló képeslapokat gyűjteni. Egyszerűen azért, hogy szolnokinak érezzem magam, és mert mindig izgatott a történelemnek a kézzelfogható része. Aztán, ahogy gyűltek a képeslapok, egyre többször történt meg velem, hogy elkezdtem őket összehasonlítgatni, próbáltam megjelenésük szerint időrendbe állítani a képeket, felfedezni rajtuk azokat az apró részleteket, amelyek utcák, terek, épületek változásai és ezzel történeteit segítik megérteni. Emlékszem, milyen sokáig nem tudtam elhelyezni a Madas-házat, hiszen élőben már nem láthattam, a kevés megmaradt képeslapról pedig nem volt egyértelmű, hogy melyik házról is van szó, és az pontosan hol is állt. Aztán szép lassan, pontosabban pár képeslappal és fotóval később összeállt a mozaik.

A következő lépés azt hiszem, az volt, amikor a blogSzolnokon elkezdtem ezekről a „felfedezéseimről” írni, amiből rendszeres, heti lefoglaltság lett. És bár a mai napig nagyon örülök, amikor sokan tetszikelik a szolnoki képeslapokról szóló írásaimat, azért is jó érzés, amikor valami rejtélyt segítenek megoldani az olvasók. Ám bevallom, a legjobb dolog mégiscsak egy-egy képeslap érintettjével kapcsolatba kerülni. Sokszor elmeséltem már a Kossuth téri úttörők történetét, akiket a hatvanas évek elején örökített meg egy fotós, amiből aztán nagypéldányszámú képeslap lett. Írtam erről az anzikszról, mire az egyik szereplő levelének köszönhetően közel fél évszázaddal később kiderült, mit is kerestek akkor ott azok a gyerekek. De kaptam már levelet unokáktól, akik az első világháborúban Vácon élő nagypapájuk lapját találták meg a blogSzolnokon, sőt kacifántos családtörténet és nem éppen szép udvarlás is derült már ki szolnoki lapok hátuljáról.

Ezért jó ideje már a szolnoki képeslapok mind a két oldalát „kutatom”. Részben azért, mert a legritkább esetben datált fotókat időben elhelyezheti a postai bélyegző vagy a képeslap írójának személyes közlése. Másrészt pedig azért, mert ezek a helyi vonatkozású, emberi történetek legalább annyira hozzátartoznak Szolnok múltjához, mint az anzikszok fotói. Szívszorítók az első világháború idején tömegesen küldött katonaüzenetek, ugyanakkor megmosolyogtatók az ügyetlen udvarlások vagy éppen a banális szövegek. Az pedig már-már valamiféle vadászösztön kielégítése, amikor olyan szolnoki lap kerül hozzám, amit ismert ember küldött, vagy ő kapott, netán valamilyen fontos városi eseményre reagálnak a postázók. Persze tudom, az ilyesmi nem hoz mindenkit lázba, de talán megmagyarázza, miért őrzök közel hétszáz Szolnokot ábrázoló képeslapot.

Amelyekről az Élő blogSzolnok Anno október 21-ei estjén mesélni is fogok. Nem mindegyikről, csak a számomra legkülönlegesebbekről. Próbálom megmutatni majd a legrégebbi szoloki képeslapjaimat, egymás mellé rakni az ugyanazon fotóstól vagy kiadótól származó lapokat, és természetesen idézni is fogok egykori érdekes üzeneteket. Közben pedig emléket szeretnék állítani azoknak, akiknek sok szolnoki képeslappá lett fotót köszönhetünk, és akik eredeti szándékuk ellenére a város amolyan képes krónikásai lettek. Nélkülük nem tarthatnék rendszeresen Élő blogSzolnok előadásokat, például olyat, mint az október 21-ei Anzikszok egy évszázadon át, avagy Szolnoki képeslapok kiadása és küldése című. Mindenkit várok erre a rendhagyó előadásra.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Jókai megőrzése

A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai 200 kiállítása becsülendő kísérlet arra, hogy a 21. században is népszerűvé tegye a 19. század nagy mesélőjét. Ám ehhez a 20. századi olvasók is kellenek.

Másik vasúti dimenzióban

Egy francia TGV vezetőállásában érzi igazán a magyar múzeumlátogató, hogy elszáguldott mellettünk a világ. A Mulhouse-i Cité du Train vasúti múzeum nemcsak róluk, rólunk is szól.

Parkolók helyén virágszigetek

A kelet-franciaországi Mulhouse ugyan még csak nyolcszáz éves, de a belvárosában több parkoló helyére is virágágyást építettek. És ezzel nincsenek egyedül. Tudom, hogy ez egy másik Kelet.

Az ittre terápia ott

A szlovéniai Bledi-tó környéke az a hely, ahol valószínű, hogy az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén létrejött valamennyi ország rendszámával találkozni fogunk. Trieszt pedig nekem az az olasz város, ahol a Monarchia minden városa visszaköszön a házakban. Eltávolodás.