Szolnoknak kevés olyan közterülete van, amelynek annyira eltalált lenne a neve, mint a Széchenyi körúttól a Malomszögi-hídig vezető Kaán Károly utcánk. Azzal együtt, hogy kevés ennyire kétarcú utca van a városban, hiszen az eleje Szolnok "rózsadombján", a vége pedig a parkerdején vág át.
A szolnokiak életéhez mindig hozzátartoztak a kisebb-nagyobb árvizek. A XIX. század vége óta sok áradásról szándékosan vagy véletlenül (háttereként) több felvétel is ránk maradat képeslapokon. Szolnoki, árvízi időutazás talán 1895 és 1940 között, tíz képeslapra került fotón.
Szolnokon három gyalogos aluljáró épült a hetvenes években. Ezek közül kettő a mai napig használható. A harmadik, a minden tekintetben legkisebb viszont lassan másfél évtizede megszűnt, helyén vendéglátóegységek üzemelnek. Pedig anno nagy szó volt a szolnoki gyalogos aluljáró.
Ez az idén 55 éve elkeresztelt utca, hosszához viszonyítva, Szolnok legritkábban lakott közterülete (ma még). De azt is mondhatjuk, a város leghosszabb zsákutcája (ma még). Itt a házszámoknak számunkra nincs jelentőségük, hiszen minden szolnoki tudja, mi, hol található a Tiszaligeti sétányon.
Mikor működött Szolnokon a Petőfi Sándor Kultúrotthon? És mikor rendezték ott a Csak a szépre emlékezem című tánczene és dalestet, amire 4-12 forintért lehetett belépőt váltani. A dupla koncert után a Magyar Rádió Tánczenekara hajnalig játszotta mindazt, amire Budapesten is táncoltak.
