2025.09.11. (csütörtök)

1xVolt

Utcasoroló (94.): Három rendszer, négy név

Az éppen tíz éve Béres József, Széchenyi-díjas kutató nevét viselő sétány elejét könnyebb meghatározni, mint a végét. A közel kilencven éve sétányként is funkcionáló, a belvárosi Tisza-hídtól induló gát és rakpart jelenleg három önálló közterület. Ominózus részének a mostani a negyedik neve.

Mutált térkép a háború előttről

Eddig tévedésben éltem. Azt hittem, hogy Szolnok 1927-ben kiadott várostérképét évtizedeken keresztül változtatás nélkül használták. Aztán kezembe került egy minden bizonnyal 1937-ben mutált változat, amin a legmegdöbbentőbb a Mussolini utca, de érdekesek az új házhelyek is.

Félrevezető szolnoki autóstérkép

Hol volt Szolnokon a második világháború előtt FIAT képviselet? Hány szobája volt ugyanakkor a Nemzeti Nagyszállónak a Szapáry úton? Nagyjából erre a két kérdésre adhatott biztosnak tűnő választ az az autóstérkép, amelyet egy bizonyos Kemenes Oszkár adhatott ki Budapesten.

Utcasoroló (93.): Szolnok leghosszabb utcája

Körülbelül három kilométer hosszú, ha létezne, akkor az utolsó házszáma 214 lenne, és persze tegyük hozzá, hogy Szolnok egyik városrészében, Szandaszőlősön található. A két oldalra születni kell, akkora a forgalom, hiszen a nemzetközi forgalmat bonyolító 442-es főút városi szakasza is egyben.

Gondviseléstől a Béresig

Nemcsak a szolnoki patikákról tudtam meg sok mindent Berta Ferenc Gyógyszerészek, gyógyszertárak Szolnok városában 1774-1995 című "beszédes adattárából", hanem a városról is. Ugyanis egy település története ilyen mozaikokból áll össze. Amiben a felszarvazott gyógyszerésznek is helye van.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum